|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (7. rész)
|
1990. február 18. vasárnap
Párizs: ------- A nemzetközi férfi kézilabda viadal záró fordulójában a magyar válogatott vb csoportellenfele, Svédország 34:20 (16:10) arányú győzelmet aratott Lengyelország ellen, s ezzel megnyerte a tornát. (AFP)
x x x
Bécs: ----- Az osztrák fedett pályás atlétikai bajnokságon Sabine Tröger 7.29 másodperces országos csúccsal nyerte a 60 méteres női síkfutást. (APA)
x x x
Campra/ Pontresina: ------------------- A sífutó Világ Kupába számító 15 kilométeres szabadstílusú viadalok dobogós helyezettjei:
férfiak:
1. Björn Dahlie (norvég) 38:53.40 p 2. Vegard Ulvang (norvég) 20 p hátrány 3. Torgny Mogren (svéd) 23.10 p h
A VK élcsoportja:
1. Dahlie 73 pont 2. Ulvang 69 3. Christer Majba:ck (svéd) 56
nők:
1. Manuela di Centa (olasz) 39:04.00 p 2. Jelena Valbe (szovjet) 6:70 p hátrány 3. Larisza Lazutyina (szovjet) 26:80 p h
A VK élcsoportja:
1. Lazutyina 84 pont 2. Szvetlana Nagejkina (szovjet) 62 3. Trude Dybendahl (norvég) 56 (AFP) (folyt.köv.)
1990. február 18., vasárnap 16:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|