|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
- Reggeli hírek - 1/1. folyt.
|
A szuperhatalmi tárgyalásokkal párhuzamosan megállapodás született Moszkvában a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok még e hónapban megkezdődő kivonásáról. Mindkét fél annak a reményének adott kifejezést, hogy május végére elhagyja Csehszlovákiát az ott tartózkodó 75 ezer szovjet katona zöme. A szovjet csapatokat az ország, a Szovjetunió által kezdeményezett 1968-as lerohanása óta állomásoztatják Csehszlovákiában. A prágai kormány közölte; szeretné, ha az évvégére véglegesen kivonnák őket az ország területéről.
Románia: A Nemzeti Egységtanács első ülésén bukaresti tudósítónk szerint zűrzavar uralkodott és heves szóváltosokra került sor. Az Egységtanács az új ideiglenes kormányzó testület, amely az elképzelések szerint Romániát a májusra kitűzött új választásokig vezetné. Tudósítónk hozzáteszi: a Ceausescu bukása óta az ország élén álló Nemzeti Megmentés Frontja, az új testületen, a Nemzeti Egységtanácson belüli is megtartotta ellenőrző szerepét. Mind amellett a tegnapi hatórás ülésen 37 politikai párt nyert elismerést, és mindegyikük három mandátumot kapott az Egységtanácsban. Az Egységtanács megalakításának előzménye, hogy számos bírálat érte a Nemzeti Megmentés Frontját, amiért monopolizálta a hatalmat és nem volt eléggé elkötelezett a demokrácia mellett.
Bulgária: További két vezető reformpolitikus lépett ki a nemrég létesíttett Legfelső Tanácsból. Ez hátrányosan befolyásolja az uralkodó Kommunista Párt azon próbálkozásait, hogy a pártot haladóbb színben tüntesse fel a közvélemény előtt. A két leköszönt politikus: Kiril Vaszilev és Iván Nikolov az Alternatív Szocialista Szervezet néven ismert Kommunista Párton belüli reformszárnyat képviseli. Az ugyan ehhez a frakcióhoz tartozó Koprinka Cservenkova már kedden lemondott. Vaszilev és Nikolov lemondását megelőzően, Andrej Lukanov az új bolgár miniszterelnök bemutatta a parlamentben kormányát. A kormányfő nyilvánosan beismerte, nem tudta rábírni a demokratikus ellenzék tagjait, hogy résztvállaljanak a kormányban.
A kínai hatóságok újabb korlátozásokat szabtak ki a diákokra. Betiltják az előzetes jóváhagyás nélküli publikációt és politikai tevékenységet. Ugyancsak betiltják a falragaszokat, amelyek az egyetemi ellenzékiség legfontosabb kifejezésének bizonyúltak a demokráciát követelő tavalyi tüntetések során.
1990. február 10., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|