Rendszerváltás és az MTI

	Belbiztonságiak az egyházi életben - Giczy-interjú
-------------------------------------------------- München, 1990. február 2. (SZER, Magyar politikai nap) - A Belügyminisztériumot az érdeklődés középpontjába helyezte a közelmúltban lezajlott lehallgatási botrány. Most viszont egy olyan telefonbeszélgetésről lesz szó, amelyet szokásától eltérően a belügynek nem kellett lehallgatnia - a hívás ugyanis ezúttal közvetlenül nekik szólt: Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik sajtószóvivője közvetlenül a lehallgatási botrány kipattanása előtt tárcsázta a Belügyminisztériumot. Most őt kérdezem, miért hívta fel őket? - Az Új Ember december 10-iki számában írt cikkemben már érintettem a Belügyminisztérium államvédelmi hatóságának egyházpolitikai szerepét, amely az Állami Egyházügyi Hivatal megszünése után minden valószínűség szerint megerősödött. Erre utalt egy nyilatkozatában Várszegi Asztrik esztergomi segédpüspök, a Magyar Püspökkari Konferencia titkára. A nyilatkozat szerint, amelyet ugyancsak az Új Ember közölt január 14-ikén, Magyarországon a titkosrendőrség még jelen van az egyházban. De ez már a lehallgatási botrányt követően jelent meg. Én tulajdonképpen az Állami Egyházügyi Hivatallal összefüggésben akartam foglalkozni a kérdéssel, mert véleményem szerint a BM egyházi ügyosztályának működése alapvető egyházpolitikai kérdés. Azért hívtam fel a Belügyminisztériumot, hogy az akkor még hivatalban lévő Horváth Istvántól interjút kérjek az Új Ember számára. A titkárságon közölték velem, hogy a miniszter egy vagy két hétig még szabadságon lesz, de megadták a Belügyminisztérium sajtószóvivőjének telefonját. Felhívtam Barsi Tomajt, a sajtószóvivőt, aki nagyon élénken érdeklődött az interjú témája iránt. (folyt.) 1990. február 2., péntek
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- Belbizonságiak az egyházi... - 1. folyt.
A beszélgetés végén megígérte, hogy amint a miniszter szabadságáról visszatér, visszahívnak, hogy az interjú időpontját rögzítsük. Aztán a miniszternek mégis meg kellett szakítani a szabadságát: kitört a lehallgatási- és levélcenzúra-botrány, engem viszont azóta sem hívtak vissza a Belügyminisztérium illetékesei. Azóta a belügyminiszter lemondott, de azért én még szeretném megcsinálni az interjút, ha nem is Horváth Istvánnal, valaki mással, de egyáltalán nem tudom, ki az illetékes. Az illetékesek manapság eltűnnek, ez pedig már önmagában véve belügyminisztériumi ügy. - Visszatérve még erre a Barsi Tomajjal folytatott beszélgetésre, mi hangzott itt el? - Ehhez még el kell mondanom, hogy az első híváskor a titkárságon már dióhéjban elmondtam a témát: a BM egyházpolitikai szerepéről szeretnék interjút készíteni. Úgyhogy amikor másnap Barsi Tomajt felhívtam, ő már tudott az alapkérdésről és nagyon csodálkozott. Kijelentette, hogy a BM-en belül egyházi ügyekkel foglalkozó osztályt vagy csoportot nem ismer. Erre én azt válaszoltam, hogy akkor szívesen tájékoztatom akár saját tapasztalataim alapján is. - Szóval próbálta tagadni azt, hogy ilyen osztály egyáltalán létezik? - Igen, de amikor belátta, hogy ezt nem teheti meg, akkor azt állította, hogyha létezett is ilyen osztály, legfeljebb csak Horváth István belügyminisztersége előtt létezhetett. Én az interjú létrejötte érdekében nem vitatom a belügyi sajtószóvivő állítását, pusztán azt jegyeztem meg, hogy a két utóbbi hónapban is hallottam ennek a megszűntetett osztálynak a tevékenységéről. Sőt, azt is elmondtam, hogy meggyőződésem szerint még most is hivatalban vannak olyan egyházi személyek akik a belügytől is kapnak fizetést. (folyt.) 1990. február 2., péntek
Vissza »

	- Belbiztonságiak az egyházi... Giczi-int. - 2. folyt.
Erre egészen felderült és kedélyesen rákérdezett: szóval besúgók? Mondtam neki, hogy éppen erről van szó, és az a véleményem, hogy ezeknek a személyeknek az elmozdítása nem az egyházi vezetők feladata, hanem a Belügyminisztériumé, hiszen ők helyezték pozícióba ezeket. Barsi Tomaj azonban elzárkózott ettől, mondván, hogy a listák titkosak, és azt érzékeltette velem, mégsem várható, hogy maga a Belügyminisztérium számolja fel saját apparátusát. Valójában azt a hazai problémát érintette ezzel, hogy roppant nehéz a felesleges, de végül is hűséges elvtársaknak helyet találni egy demokratizálódó országban. Ezek az emberek ugyanis - szabadon idézve a Szentírást - kapálni nem tudnak, koldulni szégyellnek, hát kapnak valami funkciót. Ez lesz a sok átmentési kísérlet, amely természtesen azt a veszélyt is magában rejti, hogy elszaporodnak az amúgy sem csekély számú fal-állások. - Az előbb utalt arra, hogy már voltak korábban is saját személyes tapasztalatai a belügyről. - Igen. Egyszer az Új Emberben megglosszáztam egy teológiai szempontból tarthatatlan cikket. Ezt követően egy ismeretlen férfi felhívott telefonon és gratulált, majd azt kérte, hogy egy eszpresszóban találkozzam vele. A nevét azonban nem árulta el, csak annyit mondott, hogy szakmabeli. Megjegyzem, tényleg az volt. - Volt valami előérzése, hogy ez mit jelenthet? - Volt valami rossz érzésem, de azért elmentem. Leültünk beszélgetni. Feltűnően tájékozott volt az egyházi ügyekben, néhány egyházügyist csak a keresztnevén emlegetett. Egyébként nagyon barátságos volt, de azért burkoltan megfenyegetett, mondván, hogy a glosszámmal olyan embert sértettem meg, akinek a Központi Bizottságban is vannak barátai. Én csak annyit válaszoltam, hogy az illetőnek akkor sem volt igaza. (folyt.) 1990. február 2., péntek
Vissza »

	- Belbiztonságiak az egyházi... Giczy-interjú - 3. folyt.
Másnap bejelentkeztem Bugár Péterhez, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyetteséhez, hogy tiltakozzam. Nem értem a Belügyminisztérium államvédelmi hatósága részéről megnyilvánuló érdeklődést. Nem hiszem, hogy cikkeim a magyar állam létét veszélyeztetik, s úgy érzem, jogom van egy teológiai kérdésben kifejteni a véleményemet. A glosszámért azonban ő is igen udvariasan ugyan, de megbírált, s lényegében véve csak annyit válaszolt, hogy a Belügyminisztérium dolgozói is a munkájukat végzik. - Beszélt telefonon ezzel a Barsi Tomajjal, a belügyminisztériumi sajtószóvivővel, és neki is említette ezt? - Csak röviden, példaképpen, hogy a belügy mindenkit, aki egyházi szolgálatban állt, megkeresett. Barsi szerint ebben az esetben csak egy öreg, begyepesedett tisztviselő járhatott el túlbuzgóságában. Ennek azonban éppen az ellenkezője volt az igaz. A belügyi munkatárs fiatal volt és igen tájékozott. Csak a munkáját végezte. Ez utóbbi kijelentésben Bugárt idéztem neki, csakhogy ma már ez egészen másképp hangzott, mint a nyolcvanas évek közepén, úgyhogy Barsi Tomaj nem is tudott válaszolni. - Tehát végeredményben ennek az interjúnak az ügyében eddig Önt nem hívták vissza a belügyből. Lesz ennek ön szerint folytatása, vagy nem? - Barsi Tomajt azt hiszem, sikerült telefonon meggyőznöm arról, hogy a miniszter jobban teszi, ha vállalkozik az interjúra, mintha hallgat. Már csak azért is, mert ha a Belügyminisztérium valóban a demokratizálódás híve és segítője, akkor a BM egyházi ügyosztályának korábbi megszüntetése esetén is fontos volna hivatalosan közölni a megszünés dátumát, nehogy a túlbuzgó munkatársak visszaéljenek a tisztázatlan helyzettel. E kérdés megoldása nélkül nevetséges az egyházak autonómiájáról beszélni és törvényt hozni a lelkiismereti- és vallásszabadságról. +++ 1990. február 2., péntek
Vissza »