|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Összevont bauxitbányák
|
1990. január 22., hétfő - Horváth Ferenc ipari miniszter a
Magyar Alumíniumipari Tröszt igazgatótanácsának kezdeményezésére, a
Bakonyi Bauxitbánya Vállalatba történő beolvasztással megszüntette a
Fejér Megyei Bauxitbányákat. A döntést a bauxitbányászat
gazdaságosságának javítása indokolja. A szervezeti intézkedés
egyetlen bányász munkahelyét sem érinti. A szervezeti változásokról
a dolgozókat munkásgyűléseken tájékoztatják - jelentette be az Ipari
Minisztérium közleménye.
x x x
Az egész hazai bauxitbányászat jövőjét érintő lépés hátteréről érdeklődött az MTI munkatársa a MAT-nál.
Varga József bányászati igazgató elmondta: a Fejér megyei bauxitbányák évek óta veszteségesen működött, a múlt évben 284 millió forint veszteséggel zártak. Termelésüket csak úgy tudták fenntartani, hogy a MAT összeredményéből tetemes összeget odacsoportosítottak. A vállalat immár nem tudja törleszteni a korábbi beruházásaihoz felvett kölcsönt sem. A bakonyiak - bár tavaly szintén veszteségesek voltak az alacsonyan tartott bauxitárak miatt - korábban mindig nyereségesnek bizonyultak. Az összevonástól - alapos számítások után - azt várják, hogy a bányák 1990 és 1994 között évente 200-400 millió forintos eredményt könyvelhetnek majd el. Igaz, mindehhez az is hozzájárul, hogy a hazai bauxitárakat az importárakhoz, tehát a világpiachoz igazítják, vagyis megemelik.
A mostani döntéssel elkerülték a Fejér megyei bauxitbányák szanálását, az ott dolgozó mintegy 700 bányász nem veszti el munkahelyét. Mindössze 30-50 adminisztratív alkalmazott válik feleslegessé, ők a MAT más részlegeinél, Inotán és Székesfehérvárott helyezkedhetnek el.
Egyébként szó van az egész tröszt szervezeti átalakításáról, valószínűleg rt. formát választanak, és működésükbe bevonják a külföldi tőkét is. (MTI)
1990. január 22., hétfő 16:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|