|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
- Németh Géza interjú - 1. folyt.
|
Nincs szociális háló. Naponta érkeznek Erdélyből a családegyesítés keretében gyerekek és asszonyok. Ezeket a családokat a munkásszállások - ahol férfiak vannak - nem fogadják be. Tehát nincs hova menjenek. Lenne egy országos menekültszolgálati iroda, meg van már mindenféle hatóság, de nincs egyetlen hely sem, ahol azt mondanák az erdélyi családnak, hogy idemenj, ott kapsz lakást és munkát. Mi nem kívánjuk Csillebércet az erdélyieknek, sem valami exkluzív helyet, adják azt a németeknek. De nem tudom megérteni, hogy egy ország, amelyik a németek felé ilyen maximális vendégszeretettel viseltetik, a saját népe iránt miért nem viseltetik ugyanígy. Arra kell gyanakodjam, hogy itt ebben a nagy humanitásban azoknak a csengő valutáknak is szerepük van, amit remélnek, vagy amit meg is kapnak. Egyszerűen elképzelhetetlen számomra, és botrányos, hogy saját népünkkel szemben ilyen gondatlanok vagyunk, míg egyebekkel szemben ilyen nagyvonalúak. Ezt az eljárást nemcsak a magyar állam szemére vetem, hanem szívesen hoznám tudtára a nyugatnémet kormányzatnak is. A nyugatnémet állam igen nagy árat fizet azért, hogy Romániából vagy az NDK-ból megkapja legális úton a németeket. Magyarország ingyen szállítja ezrével a menekülteket. Ahogy mondják: már 5-6 ezer felett van a számuk, de várható a 15 ezer. Tehát nagyon olcsón kapja meg Németország a németjeit. Annyit elvárnék a nyugatnémet kormányzattól, hogy minden általunk közvetített száz keletnémetért cserébe építsenek fel egy egyszerű, sima kis lakást egy-egy magyar családnak. Ha ezt a nyugatnémet kormány respektálná, hogy a mi magyar menekültjeink az utcán vannak, az övéken pedig segítünk, akkor a nemzetközi szolidaritásnak az elemi igénye lenne az, hogy a nyugatnémet ne csak a némettel törődjön, hanem törődjenek a németek a magyarokkal is. (folyt.)
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|