|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
- Magyarországi - 2. folyt.
|
Az ellenzéknek nincs hatalma, és minden figyelmét a 40 év óta első demokratikus választásokra kell összpontosítania - írja a Times. Érdekes különben, hogy a Times vezércikkének írója továbbra is tavaszra várja a választásokat, míg a Guardian budapesti tudósítója szerint Magyarországon sokan december közepéről beszélnek. A Magyarországról és Magyarszágon át az NSZK-ba várt keletnémet menekülthullámról szólnak a további cikkek: Az Independent történelmi perspektívában foglalkozik a kelet-európai országokból csaknem fél évszázad óta Nyugatra özönlő menekültáradattal. Kelet-Európa a lábával szavaz a cikk címe. Most legfőképp a németek menekülnek, vagy igyekeznek áttelepülni az NSZK-ba. Ugyancsak az Independent bécsi és budapesti tudósítója - az utóbbi a hallgatóink által jól ismert Karacs Imre - beszámol a hét végére várt nagy keletnémet menekültáradatról. Hétfőn kezdődik a tanév az NDK-ban, és hétfőn jár le a Magyarországon nyaraló felnőtt NDK-sok nagy részének a nyári szabadsága is. Közben sok ezer keletnémet turista Magyarországon át tér haza a Fekete tenger partjain, tehát Romániában vagy Bulgáriában eltöltött nyári szabadságáról. Becslések szerint napi átlagban 40-en lépik át a határt illegálisan Csehszlovákiából is, az egyetlen országból, ahová a keletnémetek vízum nélkül utazhatnak. A nyugatnémet kormány húszezer embert vár, Magyarországon azonban sokan úgy vélik, hogy 25 ezerre is felszökhet a menekültek száma. Az Independent részletesen beszámol a menekültek fogadására tett előkészületekről is Bajorországban és Ausztriában. A Daily Telegraph beszámol arról, hogy Voigt, a nyugatnémet szociáldemokrata párt megbízottja ígéretet kapott Nyers Rezsőtől, az MSZMP elnökétől, hogy nem akadályozzák meg az NDK-sokat Magyarország elhagyásában, ha az NSZK-ba akarnak menekülni. +++
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|