|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások
|
------------------------------- München, 1989. augusztus 29. (SZER, Magyar híradó) - Tegnap este 10 óráig tartottak a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások, amelyeken megegyezés született a választójogi törvénytervezet számos, eddig tisztázatlan kérdésében. A részletekről Szőcs Géza számol be: - A Nemzeti Kerekasztal hétfő délutáni ülését a múlt hétről visszamaradt kérdések megvitatásával kezdték, és egyetlen vitás ponttól eltekintve mindenben sikerült megállapodásra jutni. 1.) Mint ismeretes, a múlt héten még eldöntetlen volt a vita arról, hogy egy parlamenti képviselőjelölt állításához legyen-e elegendő 500 aláírás - ahogyan azt az ellenzék szeretné, vagy pedig 1000 támogató aláírás szükségeltessék - az MSZMP elképzelése szerint. A hétfői kompromisszum eredménye: 750 választói szelvény - azaz ajánló - szükséges a jelöltséghez. 2.) Megállapodás született a töredékszavazatok elosztását szolgáló 50 fős kompenzációs lista bonyolult technikai kérdéseiben. 3.) Múlt héten még vita volt arról, hogy mi az a minimális országos szavazatmennyiség, amellyel egy párt még bejuthat a parlamentbe. Az ellenzék ezt 3 százalékban szerette volna megszabni, a kommunista párt 5 százalékban. Nem volt nehéz végül, azaz hétfőn, megállapodni a 4 százalékos kompromisszumban. 4.) Vita volt múlt héten még arról is, hogy mely párt indíthasson országos listát. Az MSZMP javaslata akkor az volt, hogy csak azok a pártok lehessenek országos pártok, amelyek az egyéni választókerületeknek összesen legalább egyharmadában jelöltet tudnak állítani. Az ellenzék ezt a küszöbarányt túlságosan kedvezőtlennek ítélte - a kisebb pártok érdekeit tartva szem előtt. Kompromisszum: az MSZMP egyharmadról leengedte egynegyedre az alsó limit kötelező értékét -, az illető pártnak viszont a megye legalább egy választókerületében saját jelölttel kell rendelkeznie. (folyt.)
1989. augusztus 29., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|