|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
- Magyar vonatkozású hírek - 1. folyt.
|
A magyar kormány nem tud az NDK-nak garanciát adni arra, hogy hazaküldi polgárait, ugyanakkor viszont nem nyithatja meg határait, és nem fogadhat el olyan nyugatnémet útlevelet, amelyben nincs bent a magyar vízum - mondta Horn Gyula külügyminiszter bonni villámlátogatása során. x x x A Magyar Demokrata Fórum tiltakozott az ellen, hogy munkásőröket is kivezényeltek a magyar-osztrák határra a keletnémet menekültek áradatának feltartóztatására. A Fórum egyúttal az Európai Parlamenthez és más nemzetközi szervezethez is fordult, és kérte, hogy segítsenek a keletnémet menekültek problémájának rendezésében. x x x Az előző héthez képest ezen a hétvégén nyugodtabb volt a helyzet a soproni határkörzetben - jelentette a budapesti rádió. A határőrség tájékoztatása szerint szombaton mintegy 70 határsértőt tartóztattak fel. A megcsappant menekültáradat annak tudható be, hogy a magyar rendőrség, határőrség és munkásőrség már Sopron előtt igazoltatja a keletnémet rendszámú gépkocsikat. x x x A Munkásőrség feloszlatását követeli a Szabad Demokraták Szövetségének kispesti szervezete. A csoport felhívással fordult az egész szövetséghez, hogy tagjai a fegyveres erők napján tüntessenek a Munkásőrség intézményei előtt. A közlemény szerint az MSZMP hatalmának a legfőbb biztosítéka és kiszolgálója ma is a Munkásőrség. A Szabad Demokraták Szövetsége azt javasolta, hogy oszlassák fel a Munkásőrséget, és alakítsák át országos természeti katasztrófa-elhárító szervezetté. Mivel az árvíz ellen nem kell géppisztoly, a munkásőrök adják le fegyereiket a hadseregnek, és számoljanak el székházaikkal, teljes vagyonukkal - követeli az SZDSZ. x x x (folyt.)
1989. augusztus 28., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|