|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Az NSZK külügyminiszter üzenete
|
Washington, 1989. augusztus 6. (Amerika Hangja, Reggeli híradó) - Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter felszólította a magyar vezetést: ne pecsételje le azoknak a keletnémeteknek az útlevelét, akik Magyarországon keresztül próbálnak meg Nyugatra szökni. A pecsétre felfigyelő keletnémet hatóságok ugyanis még börtönbüntetésre is ítélhetik a hazaküldött menekülőket. A Bild am Sonntag című nyugatnémet újság szerint Genscher külügyminiszter utasította Bonn budapesti nagykövetét, lépjen közbe a magyar hatóságoknál a pecsételés megszüntetése érdekében. Mint ismeretes, az osztrák-magyar határzár lebontása óta egyre több keletnémet igyekszik Magyarországon keresztül átjutni Ausztriába. A lap szerint a magyar határőrök idén több mint ezer keletnémetet akadályoztak meg ebben. Közel 250-nek azonban sikerült a szökés. A magyar rendőrség az elkapott keletnémetek útlevelét lepecsételi és utasítja a sikertelen menekülőket: a lehető legnagyobb gyorsasággal hagyják el Magyarországot. Az NDK-ba visszatérő keletnémeteket az útlevélbe ütött pecsét alapján aztán szökési kísérlet vádjával bíróság elé állíthatják és bebörtönözhetik. Néhányan nem is mernek hazamenni, hanem a budapesti, illetve a prágai nyugatnémet nagykövetségen, esetleg - ha mégis visszautaznak - akkor az NSZK kelet-berlini konzulátusán keresnek menedéket. Csak Bonn budapesti nagykövetségén több mint 100-an húzódtak meg. A Bild am Sonntag szerint olyan is előfordul, hogy magyar rendőrség a szökésen kapott keletnémeteket rögtön átadja az NDK budapesti nagykövetségének, ahonnan aztán külön repülőgépen szállítják őket haza, egyenesen a bíróság elé. A magyar hatóságok egyébként múlt héten azt állították, hogy fontolóra vették az egyénenkénti elbírálás alapján nyújtott menedékjogot mindazok számára, akik folyamodnak érte. +++
1989. augusztus 6., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|