|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Reformkörök 3.
|
Ugyanakkor belülről magam is berzenkedem az ellen, hogy a nagy nyugati lapok és hírügynökségek mindent igyekeznek a hatalmi harc személyi vonatkozásaira kihegyezni. A kérdések napra készen aktuálisak és mindíg egyformák: amikor Grósz Károly a szombat reggeli Népszabaságban azt mondta, hogy ..., akkor Pozsgay Imre és Vastagh Pál szerint arra gondolt-e,...? A főtitkár erről, arról, amarról azt mondta, hogy... önnek mi a véleménye ugyanarról? Mégis megértem Pozsgay Imrét, aki türelmesen és hatásosan válaszolt minden kérdésre: kicentizett válaszait ezek a külföldiek pontosabban és korrektebben idézik, mint az elmúlt évtizedben a személye elleni averzióra késztetett hazai szerkesztők. A szegedi találkozónak más volt a hangulata, mint a kecskemétinek. Ott a már jól ismert reformerek vitték a prímet: Lengyel László, Bihari Mihály, Gazsó Ferenc. Szegeden a tömeg politizált. Szekciónként 25-30 hozzászólás is elhangzott. Érezni lehetett, hogyan áradnak, folynak egy mederbe a gazdasági és társadalmi modellváltás korábban csak búvópatakként megjelent gondolatsorai. A vita ugyan szétfolyó és meglehetősen csapongó volt - de hát ez egyszerre következik a politikai kultúra hiányából, a politológiai műveltség esetlegességéből és a mindent kimondani akarás lelkesedéséből. Valamiféle őszinte naívitás jellemezte a légkört. Elég volt a manipulációból, a taktikázásból, a következetlenségből, a cél által szentesített hazudozásból, hangzott el sokszor, sokféle megfogalmazásban. Ebbe a gondolatkörbe kapcsolódik a tanácskozás egyik legfőbb követelése is: ne pártértekezlet, hanem kongresszus legyen az ősszel, ahol sokkal kevesebb lehetőség nyílik a kulisszák mögötti machinációkra. Hogy ez nem felnagyított veszély, azt igazolták a szombat esti plenáris ülésen történtek is. Miközben Pozsgay Imre és Vastagh Pál külföldi újságírók kérdéseire válaszolt, a közös platform kialakítását egyszerűen szétvitatkozta néhány résztvevő. Nem lehet a szándékosságot bizonyítani, de tény, hogy sikerült az időt elhúzniuk, a fővárosi és a vidéki küldöttek között ellentétet szítani, és megakadályozni, hogy a reformkörök platformtervezetét a plenáris ülés közmegegyezése szentesítse. al. Nagy Imre elvtárs A reformköri mozgalom eredményeképpen új politikus személyiségek kezdenek kiválni. A szegedi Lovászi József, Géczi József, a kecskeméti Bruszel László, a budapesti Szántó György, a szentesi Keserű Imre nevét valószínűleg sokszor láthatjuk még nyomtatásban. A vasárnapi politikai nagygyűlésen éppen Keserű Imre mondta a legnagyobb hatású beszédet. (folyt.)
1989. május 23., kedd 13:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|