|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP-nek jó esélyei vannak egy választás megnyerésére - Pozsgay Imre Salgótarjánban (1. rész)
|
1989. április 24., hétfő - Az MSZMP Nógrád megyei bizottsága hétfőn saját salgótarjáni székházában kibővített ülést tartott, amelyen Devcsics Miklós, a pártbizottság első titkára adott tájékoztatót időszerű bel- és pártpolitikai kérdésekről. Az ülésen részt vett és felszólalt Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter is, aki a többi között rámutatott: vannak, akik a pártban ma lépten-nyomon megnyilvánuló vitát olyan széthúzásnak tekintik, amelytől félteni kell a pártot, tartani kell attól, hogy a nézetkülönbségek pártszakadást eredményeznek. Pozsgay Imre szerint azonban e viták természetesek, hiszen a párton belül sokan keresik a kiutat jelenlegi válságos helyzetünkből. Nyílt vitájuk sokkal inkább erőforrása, eszköze a közös út megtalálásának, mint a hibák eltakarása, a viták elfojtása. Ez utóbbi vitte egyébként az elmúlt évtizedek során zsákutcába a pártot. Voltaképpen - mutatott rá - ez volt Kecskemét egyik nagy tanulsága is, ahol még azok a reformerek is, akik a pártszakadás elkerülhetetlenségével érkeztek a reform-műhely tanácskozására, a vita során felismerték, a vélemények nyílt ütköztetésével, a címkézés, leszólás nélküli vitakultúra meggyökereztetésével folytatni lehet és kell is a harcot a párton belül, a párt célkitűzéseiért. Hogy melyek ezek a célkitűzések, erre a kérdésre a Politikai Bizottság tagja egyértelműen válaszolt: csak olyan reformot támogathatunk, amely a szocializmus megerősödését hozza magával, amely esélyegyenlőséget, emberi egyenlőséget jelent, mégpedig a tulajdonbirtoklás olyan formái közepette, ahol a közösségi tulajdon jelöli ki a vegyes- és magántulajdon helyét. De nem jogi szankciókkal és privilégiumokkal, hanem a tőkemozgás törvényszerűségeit követve.
Arról szólva, hogy az újjászülető pártnak milyen elveket és magatartást kell követnie a közeljövőben, a többi között kiemelte: a pártnak programjával és egész tevékenységével fel kell készülnie a rá váró választási küzdelemre. Erre képesnek kell lennie, mert ellenkező esetben tagjai el fogják hagyni. Pedig ez a párt nagy erővel rendelkezik még szorongatott helyzetében is. Hátránya az a felelősség, amiért az elmúlt 40 esztendőért tartozik, de előnye, hogy ennek ellenére elkötelezett százezreket tömörít magába. Olyan politikai és szellemi gazdagságot tudhat magáénak, amellyel meg lehet nyerni a következő választásokat, s amelynek kormányzati bázisa még jobb is lesz a mostaninál. (folyt.köv.)
1989. április 24., hétfő 00:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|