|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Hétfőtől: ,,zöldhitel,,
|
1989. február 24., péntek - Négy kereskedelmi bank február 27-én, hétfőn megkezdi a mezőgazdasági nagyüzemeknek - központi intézkedés nyomán - az eddigieken felül juttatott, a tavaszi munkákhoz, beszerzésekhez szükséges úgynevezett ,,zöldhitel,, folyósítását - tájékoztatták a Magyar Nemzeti Bankban az MTI munkatársát. A mezőgazdasági termelési eszközökre, anyagokra fordíható 3 milliárd forintos, pótlólagos refinanszírozási hitelből, a jegybank döntése szerint, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 1 milliárd 500 millió forinttal, a Magyar Hitel Bank Rt. 800 millió forinttal, a Budapest Bank Rt. 600 millió forinttal, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. pedig 100 millió forinttal rendelkezik. A mezőgazdasági nagyüzemekkel kapcsolatban lévő nagyobb bankok között úgy osztották el a refinanszírozási hitelt, amilyen arányú volt e pénzintézeteknél az elmúlt év közepén a gazdaságok rövid lejáratú forgóeszköz hitele.
Az MNB-nél azt is elmondották: értesítették a kereskedelmi bankokat, hogy a malom-, a cukor-, a tartósító-, a növényolaj- és a boripari vállalatok kérésére megkezdhetik a korábban felvett, összesen mintegy 5-6 milliárd forint rövid lejáratú hitelek középlejáratúra váltását. Ezzel a nagy tömegű terméket felvásárló és egész évben készletező élelmiszeripari vállalatok hitelképességét javítják, csökkentik tőkehiányukat. Az átváltott hitelek törlesztésére 1991-ig adnak haladékot, és kedvező az is, hogy a kamat mértékét 3 százalékkal csökkentik. Az érintett vállalatok hitelmódosító igényét a bankok soron kívül bírálják el. (MTI)
1989. február 23., csütörtök 23:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|