|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága
|
1989. február 17., péntek - A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága február 20-ára, hétfőre összehívta a Központi Bizottság ülését. A tanácskozáson az új alkotmány koncepciójáról szóló napirend előterjesztője Fejti György, a KB titkára. Iványi Pál, a KB titkára ismerteti az agrárpolitika megújítására vonatkozó tervezetet. A városi és a megyei pártértekezletek, illetve pártbizottsági ülések főbb politikai tapasztalatairól készített jelentés előadója Lukács János, a KB titkára lesz.
Mint ismeretes, a hatályos alkotmány felülvizsgálata - összhangban az 1988. májusi pártértekezlet határozatával - megtörtént, és elkészült az új alaptörvény szabályozási koncepciója is. A Központi Bizottság elé kerülő anyag indítványozza: az okmány szögezze le a történelmi folytonosságot, a magyar társadalom legutóbbi 40-45 évének eredményeit és azt, hogy Magyarországon továbbra is szocializmus épül. Az emberi és az állampolgári jogok, illetve kötelességek hangsúlyozottan szerepeljenek az alaptörvényben. Az agrárpolitika megújításának javaslata az elmúlt évtizedek eredményeire, értékeire és tapasztalataira támaszkodik. A magyar gazdasági reformfolyamat felgyorsításához való szerves kapcsolódás elodázhatatlanná teszi az agrárágazat helyzetének áttekintését és a szükséges változások, a megújulás kezdeményezését. A javaslat szerint a Központi Bizottság állásfoglalás-tervezetét nyilvánosságra hozza és pártvitára bocsátja. Ugyanakkor igényli a szakmai, a tudományos és az érdekképviseleti szervek, fórumok véleményét is. A testület - a viták tapasztalatait is figyelembe véve - még ebben az évbe ismételten napirendre tűzi az agrárpolitika időszerű kérdéseit. A városi és a megyei pártértekezletek, valamint pártbizottsági ülések politikai tapasztalatairól szóló előterjesztés hangsúlyozza, hogy ezeket a tanácskozásokat új munkastílus, teljes nyíltság és demokratikus eljárási megoldások jellemezték. A pártértekezletek előkészítése és összehívása aktív politizálást váltott ki a párttagok között. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az elhúzódó viták könnyen előidézhetik a pártmozgalom befeléfordulását egy olya időszakban, amikor éppen a társadalmi folyamatokra való gyors és mindennapi reagálás a párt egyik fő célja. A Központi Bizottság napirendjén személyi kérdések is szerepelnek. (MTI)
1989. február 17., péntek 18:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|