|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Útkeresés és csillaghullás ... (2.rész)
|
Tulajdonképpen e lemondás-sorozathoz tartozik Fred Sinowatz volt pártelnök-kancellárnak a politikai életből való teljes visszavonulása is. Ő még 1986-ban leköszönt három évig viselt kormányfői tisztségéről, tavaly májusban átengedte az SPÖ-elnöki székét kancellár-utódjának, Franz Vranitzkynak, majd ősszel visszaadta parlamenti mandátumát is. Mindez nagymértékben annak következménye volt, hogy korábban, az osztrák elnökválasztási kampány idején SPÖ-aktivisták szűkebb körében heves támadást intézett Kurt Waldheim jelenlegi államfő ellen, annak ,,barnainges múltja,, miatt. Később azonban kijelentéseinek tényét egy általa indított sajtóperben letagadta, s emiatt - hamis tanúvallomásért - azóta is büntetőbírósági eljárás fenyegeti. A minden más tekintetben fedhetetlen életű politikus, aki a néppárti elnökjelölt, Waldheim elleni kirohanással pártjának akart hasznára lenni, végülis azzal tehetett az SPÖ-nek még egy szolgálatot, hogy önként letűnt a politikai élet színpadáról. A felsorolt kényszerű lelépések, drámai bukások - közvetlen motívumaik és körülményeik különbözősége ellenére - végső soron összefüggnek az SPÖ-ben zajló korszak- és nemzedékváltással, amely mögött a párt útkereső, reform-célú törekvései húzódnak meg. Az Osztrák Szocialista Párt, a százéves osztrák szociáldemokrata mozgalom mai szervezete a második világháború után nagy érdemeket szerzett az ország demokratikus rendjének kialakításában, folyamatos gazdasági és társadalmi fejlődésében. Öt év megszakítással mindvégig részt vett a kormányzásban, 1971-től pedig 13 éven át egymaga volt kormányon, s akkor különösen sokat tett a szociális vívmányok gyarapításáért. Ám a Bruno Kreisky pártvezető és kancellár nevéhez fűződő időszakban a gazdasági növekedés nem tartott kellően lépést az állam jóléti kiadásainak emelkedésével, az SPÖ által ,,dédelgetett,, állami ipari szektor mindinkább veszteségessé vált, sok drága ,,presztizs,,-beruházást hajtottak végre, szaporodott a költségvetési deficit és az államadósság. Időközben sokat változott a párt társadalmi környezete is: csökkent az SPÖ hagyományos tömegbázisának számító gyári, fizikai munkásság részaránya, nőtt a szolgáltatásban dolgozók és az alkalmazotti rétegek hányada, s az egykori munkásosztály jelentős részének életvitele, gondolkodásmódja az anyagi viszonyok javulása folytán polgári jellegűvé vált. Mindezekre a párt befolyását, szavazótáborát apasztó problémákra az SPÖ régi vezetőgárdája nem reagált kellő időben vagy mértékben. (folyt.)
1989. február 10., péntek 14:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|