|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
Munkásgyűlés a MÁV Északi Járműjavító Üzemében (2. rész)
|
A főtitkár ezen a fórumon is elutasította azokat a vádakat, hogy a szakszervezetek bérköveteléseikkel tovább növelik az amúgy is magas inflációt, fellépésükkel fékezik a reformot. Az árszínvonalat sokkal inkább a rossz beruházások, a rosszul felhasznált hitelek, az irreálisan magas hitelkamatok, s a pazarlás növeli. Nem lehet csak a bérek, az életszínvonal és a munkakörülmények terhére megoldani a gondokat. Ez hosszabb távon a gazdaságnak is kárára válik. A továbbiakban kiemelte: az emberek, a dolgozók többsége sokszor a terheknél is nyomasztóbbnak érzi, hogy nem érzékeli áldozatvállalásának, lemondásának eredményét. Ezért a szakszervetek olyan gazdaságpolitikát támogatnak, amely jobban épít a belső piac élénkítésére, ezáltal is lehetővé teszi a gazdasági növekedést. Kezdeményezik, hogy az adóreform és az ártámogatások leépítése után napirendre kerüljön a bérreform és a szociálpolitika átfogó megújítása is. Az emberek nagy többsége dolgozni akar - és nagyon is sokat dolgozik - hangsúlyozta a továbbiakban. Nagyobb erőfeszítéseik ellenére azonban a népgazdaság stagnál. Ezért közös erővel olyan helyzetet kell teremteni, hogy a jól szervezett munkahelyeken, becsületes munkával tisztességes megélhetést lehessen mindenkinek biztosítani. (folyt. köv.)
1989. február 7., kedd 17:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|