|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Részleges alkohol- és nikotinbojkott 1990. március 19-25. között
"Márciusban lesz egy esztendeje,
hogy a Józan Élet Szövetség, Magyarországon szokatlan
kezdeményezésként, tíznapos részleges alkohol- és nikotinvásárlási
bojkottot hirdetett - tiltakozásul az áremelések, a válság terheinek
a szegény-rétegekre hárítása ellen. A bojkott jelmondata, sajnos,
aktuálisabb, mint valaha: egészség- és családellenes árpolitikával
nem lehet a kibonatkozást megalapozni
És ma már 65 tagszervezet,
150 ezer tag nyomósítja a felhívást.
"
DLF, Lapszemle:
Duna-gate ügy
"Pusztulj el, mint
egy patkány" címmel a Stern című képes magazin a Duna-gate
botránnyal foglalkozva arról tudósít, hogy a lehallgatásokat
leleplező Végvári József őrnagyot, volt titkosszolgálati kollégái
szitává akarják lőni. Az ügy politikai vetületeit a Stern így látja:
- A kormánypárt, az MSZP igyekszik elkerülni a Duna-gate ügyet,
amit az ellenzék piszkos kampányának tart, hogy választásokon íly
módon ártson az MSZP-nek. Nem a pártokat, hanem csak egyes
személyeket és rendezvényeket ellenőriztek. Közben egymás után
buknak a vezető funkciónáriusok. Elsőnek a kémelhárító szolgálat
főnöke, utána a belügyminiszter-helyettes és végül a belügyminiszter
Horváth István, aki parlamenti lemondó beszédében azt állította,
hogy mindig csak az anarchiát akarta meggátolni.
A botrány után biztosra vehető, hogy Pozsgay Imre és társai
teljesen esélytelenül indulnak a választásokon. Ez teszi érthetővé,
Németh Miklós miniszterelnök azon döntését is, hogy a március 25-iki
parlamenti választáson független jelöltként induljon - olvasható a
Stern hasábjain."
|
|
|
|
|
|
|
A Hévizi tó jövője - Munkásgyülés Ajkán (1. rész)
|
1989. január 23., hétfő - Ezerötszáz aluminiumipari dolgozó részvételével tartott munkásgyűlésen vitatták meg hétfőn az ajkai sportcsarnokban, milyen hatása van a nyirádi bauxitbányának, illetve az ott feltétlenül szükséges karsztviz-kiemelésnek a Hévizi tóra. Jelen voltak a gyűlésen az érintett minisztériumok képviselői, s a Hévizi Tóvédő Egyesület tagjai is. Dózsa Lajos, a Magyar Aluminiumipari Tröszt vezérigazgatója arról számolt be, hogy a 22 ezer embert foglalkoztató tröszt 1988-ban 215 millió dollár nettó devizahozammal járult hozzá az ország fizetőképességének javításához. A magyar aluminiumipar azonban, e kiváló eredmények ellenére, sem kapja meg azt az erkölcsi elismerést, amelyre pedig joggal igényt tartana. A munkáját ugyanis beárnyékolja az, hogy a közvélemény a nemzeti kincsnek számitó Hévizi tavat félti a bauxitbányászattól. A vezérigazgató tényeket sorolt fel e véleménye szerint megalapozatlan nézetek ellenében. Mikor a tudomány jelezte - mondotta többek között -, hogy szoros összefüggés van a karsztvizszint és a Hévizi tó vízhozamának csökkenése között, a nyirádi bányában megszüntették a vizkiemelés növelését, majd jelentős csökkentést rendeltek el. Tavaly már a korábbi 305 helyett 230, az idén pedig csak 220 köbméter vízet emeltek, illetve emelnek ki percenként a bányából, s betartják az egyéb ezzel kapcsolatos előirásokat is. Mindez nagy gazdasági áldozattal járt, mert le kellett mondani 10 millió tonna jó minőségü bauxit felszinre hozásáról. Felszólaltak a munkásgyülésen a Hévizi Gyógyfürdő-kórház képviselői is. Ők azt hangoztatták, hogy a vizkiemelés mérséklése ellenére tovább csökken a gyógytó vízhozama és a szükséges 450 helyett a másodpercenkénti utánpótlás nem éri el a 300 litert sem. Ugyanakkor csökkent a viz hőmérséklete, szulfittartalma és a rendkivül fontos kénbontó baktériumok hasznos tevékenységében is változás tapasztalható. Gondot okoz az is, hogy a korábbi 2 nap helyett ma már csak 4 és fél nap alatt cserélődik ki a tó vizkészlete, s ez az egyensuly további megingásához vezethet. Más hozzászólók annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy mindezek ellenére a Hévizi tóval kapcsolatban ma még túlzás természeti katasztrófáról beszélni, bár ugyanakkor ők sem rejtették véka alá azt a véleményüket, hogy megfelelő intézkedések nélkül a helyzet hamarosan valóban kritikussá válhat.(folyt.köv.)
1989. január 23., hétfő 19:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|