Rendszerváltás és az MTI

	Hadifóglyok
München, 1990. február 17. (SZER, Világhíradó) - Magyarországon újjászerveződött a több mint 40 évvel ezelőtt feloszlatott Hadifoglyok Szövetsége. Az esemény jelentőségével Hajnal László Gábor foglalkozik: - A Kossuth Rádió Reggeli krónikájában, február 15-ikén az elmúlt 24 óra legfontosabb belpolitikai híreinek egyikeként került levegőbe, hogy Székesfehérvárott újjá alakult a volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége. Az 1948-ban feloszlatott szervezet a történelem áldozatait, a lágereket túlélő embereket képviseli. Ennyi az egész. Két kurta mondat. De százezrek tragédiájára figyelmeztet. Napjaink politikai kűzdelmeiben a kis és nagy pártok csatározásait bemutató elemző tájékoztatási óceánban parányi csöpp egy érdekvédelmi szervezet alakulása, ám ebben tényleg ott az egész tenger. A hatalmas nemzeti keserveket elnyelő évtizedekig iszaposított víz mesterséges ködbe burkolt szigetekkel, ahol embermalmok daráltak könyörtelenül. Valahol Oroszországban - imádkozták az ismert slágert szinte valamennyi magyar családban 1945 után. Anyák, feleségek, menyasszonyok, férjek és völegények, reménykedtek, hogy a fogságba esettek vagy a "malenkij robotra" hurcoltak szeretteik életben vannak, visszatérnek. Alba Regia városában kezdték úgy másfél esztendeje szervezni, hogy a hajdani bajtársak Don-kanyari zarándokúton emlékeznének meg odaveszett társaikról, voltak régen azok a reguláris hadsereg katonái, netán munkaszolgálatosok, a fronton elesettek, illetve lágerekben elpusztultak. Örültünk ennek a szándéknak. Jó magunk többször is foglalkoztunk a témával, részletezve a miérteket, hogyanokat és figyelemmel kisértük a tömegtájékoztatási eszközökben nyilvánosságot kapott visszaemlékezéseket, interjúkat, riportokat. (folyt.) 1990. február 17., szombat
Vissza »

	- Hadifóglyok - 1. folyt.
Úgy kezdett teljes lenni az egész, hogy Auschwitz, Nordhausen, Bergenbelsen tragédiáinak ismertetése mellett végre szóba kerülhettek a többi vétlenek. A náci barbárság megszenvedettjeihez hasonlóan elmondhatják az orosz brutalitások túlélői - a pokol kapuja mögött mit láttak, tapasztaltak ők. Mert a tragédia és gyász egyetemes. Kisajátítani azt komoly veszélyek forrása, lassítja akadályozza a sebek gyógyulását. Gáncsot vet a kéznyújtási szándéknak, a megbékélésnek. Hazánkban egyre gyakoribb a letagadott, kiátkozott hősök, a névtelenek és híresek kulturált újra temetései. Emlékművet kaphatnak a háború és forradalom halottjai, szövetségekbe tömörülhetnek a volt politikai foglyok, a recski rabok. Közeledünk Európához magatartásban, hogy gyűlölködés nélkül is lehet megbocsátani. Tudunk civilizáltan emlékezni, de ezen a rózsán is lelhetünk töviseket. Durván bökdösőket és alattomosan szúrkálókat. Gondoljunk csak arra, hogy az oly nagy lelkesedéssel és az idegen földben nyugvók iránti múlhatatlan tisztelgés szándékával tervezett Don-kanyari utazást végül a Szovjetunió magyarországi nagykövete nem engedélyezte - mondván, még nem érkezett el az idő. Pedig nem a Gulag táboraiban vagy azok környékére akartak menni a jelentkezők, csak Voronyezs, Pori felé. Vajon miért nem indulhatott ez a vonat? Kiknek az érdekét szolgálja, hogy napjainkban is taktikáznak az érzelmekkel, tényekkel? Az 1956-os szabadságharc idején és közvetlenül utána megjelent sajtótermékekből figyelemre méltó összeállítás jelent meg, először Nyugaton, majd otthon is. Ez követhető példa lehetne arra, hogy a magyar hadirokkant és hadifogoly híradó egykori számaiból készült faximile kiadással dokumentálják az 1948-ban feloszlatott szervezet alig három évig tartó lélekmentő törekvéseit. (folyt.) 1990. február 17., szombat
Vissza »

	- Hadifóglyok - 2. folyt.
Az 1945 után hatalomra törekvő kommunisták szinte semmit nem tettek a fogságban lévők kiszabadítása érdekében, és amikor 1947 május 7-ikén 100 tagú női küldöttség kereste fel Rákosit, hogy Sztálintól könyörögje vissza szeretteiket. Az MKP főtitkára csupán választási tőkét akart kovácsolni igéretéből, miszerint az elhurcolt 295 ezer polgári személyből, és a 325 ezer hadifogolyból szabadon engedik mindazokat, akiket nem a háborús bűnösség vádjával tartanak fogva. Für Lajos történész, Mennyi a sok sírkereszt című tanulmányában cáfolhatatlan adatokkal bizonyította az iszonytató veszteséget. Más szerzők pedig a vélük megesettek, szolidan fogalmazott krónikáival törték, feszegették a hallgatás burkát. Fehérvári István, Rózsás János, Gábor Áron, hogy csak pár nevet említsünk, méltó társai Szolzsenyicinnek. És könyveik hitelességét parányit sem csorbították az úgynevezett haladó entellektüellek fanyalgó vádjai, hogy antiszovjet mánia előhozakodni az ellenőrizhetetlen fogolytörténetekkel. De az évtizedekig őrzött gyász épp oly kophatatlan, mint a borostyán. Székesfehérvárott akadtak bátrak és hűségesek, akik összeszorított fogakkal cipelték idáig a kegyelet gyötrelmes keresztjét. Hogy hány embert képviselhetnek most immáron hivatalos szövetségbe tömörülve? Találgatni fölösleges. Ám a még megírandó história lapjainak javarészét részben nekik köszönhetően lehet a mai és a holnapi nemzedékeknek olvasni. Cselekedetük a mai politikai és pártküzdelmekben azért tiszteletreméltó, mert a legyőzöttek szolgálatánál nincs önzetlenebb erkölcsi tett. Csak az ember képes erre. +++ 1990. február 17., szombat
Vissza »