|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Személyi szám
"... hajlandó vagyok
igazat adni Dr. Sólyom Lászlónak, az Alkotmánybíróság helyettes
elnökének, aki most a választási ajánlócédulákkal kapcsolatban
fenntartotta azt a külön véleményét, hogy ezeken a személyi szám
alkalmazása felesleges. Tehát a szükségesnél nagyobb mértékben
korlátozza az állampolgárok jogát személyes adataik védelmére. A
jogtudós azzal érvelt, bíró társaival szemben, hogy az ajánlási
szelvény hitelessége a rajtalévő kódszám révén is megállapítható. A
személyi szám megadására tehát nincs szükség. Ennek analógiájára
elmondható az is, hogy valamely elismervény vagy szerződés
hitelessége a sajátkezű aláírásokból is kétségtelen, ha ezekhez ott
a lakcím is, és méginkább így van, ha netán tanúk aláírása teszi
nyomatékosabbá az okíratot. "
|
|
|
|
|
|
|
Munkásgyűlések (4. rész)
|
A legnagyobb hazai mezőgazdasági gépgyártónál, a Szolnoki MEZŐGÉP Vállalatnál Sziráki András vezérigazgató elmondta, hogy a vállalatnál, amely már az óesztendőben is komoly értékesitési gondokkal küszködött, az új év nagy kérdése az lesz: meg tudja-e tartani eddigi szolíd árpolitikáját. A gépgyártáshoz szükséges anyagok árai ugyanis egyre emelkednek, a kereslet viszont változatlan árakkal számolva is fokozatosan csökken. A vállalat egyre nehezebb pénzügyi helyzetén belső változtatásokkal igyekeznek javitani, így például 1989-ben 80 millió forinttal csökkenteni akarják a készleteket. A piaci elvárásokat figyelembe véve tizennégy új termékkel jelennek meg, köztük szecskázó gépekkel, rendfelszedő adapterekkel és száritó berendezésekkel. Világbanki hitelből korszerűsítik a lemezmegmunkálás, a forgácsolás és a felületkezelés munkafolyamatait. A sikeresen gazdálkodó soproni Elzett Zár-, és Vasalatáru Gyárban az idén tovább erősítik a piacfeltáró munkát, s a tervek szerint új termékekkel is megjelennek a külföldi piacokon. Nyugat-európai vásárlópartnerekkel már tárgyalásokat folytatnak, egyebek között a több ponton záródó hengerbetétes zár eladásáról. Az idei évre 140 millió forint értékű tőkés exportot irányoztak elő, s azt akarják, hogy az árbevételük elérje az 1 milliárd forintot. Az elvonások növekedése miatt azonban a tavalyinál 5 millió forinttal kisebb, 90 millió forint nyereségre számítanak. Már az első negyedévben több újdonsággal jelentkeznek: magyar szabadalom alapján elektronikus riasztózár, illetve keresztpántra emlékeztető hevederzár nagyüzemi gyártását kezdik meg. (MTI)
1989. január 2., hétfő 16:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|