|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
Fehér Ház - Antall-látogatás
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. október 18. csütörtök (MTI-tud) -
Magyarország nagy sikereket ért el az emberi jogok területén, az az
ország volt, amely fizikai értelemben felszámolta a vasfüggönyt -
jelentette ki szerdán egy vezető amerikai kormánytisztviselő, aki
Antall József látogatásáról tájékoztatta a Fehér Házban a sajtót.
Mint rámutatott, Magyarország messzemenően támogatja az Egyesült
Államok álláspontját az Öböl-válságban, így semmiféle amerikai igény
nem merül fel George Bush elnök és a magyar kormányfő csütörtöki
tárgyalásain. A látogatás Bush elnöknek alkalmat ad arra, hogy
személyes kapcsolatot teremtsen a magyar vezetővel s tárgyaljanak
Magyarország gazdasági helyzetéről, terveiről, arról, hogyan
segíthet a Nyugat, az Egyesült Államok - vetítette előre a
csütörtöki találkozó lényegét az amerikai illetékes.
Hangoztatta, hogy Magyarországon, ,,amely az egyik legfüggetlenebül gondolkodó állam,, a térségben, más a helyzet, mint bizonyos országokban: nem arról van szó, hogy koalíció állna szemben kommunistákkal, vagy volt kommunistákkal: mind a kormányzó, ,,viszonylag konzervatív,, koalícióban, mind az ellenzékben demokratikus pártok vannak.
A tájékoztatásból kitűnt, hogy a washingtoni kormány tisztában van a magyar gazdaság jelenlegi gondjaival, azok okaival: a tájékoztató utalt arra, hogy az Öböl-válság, az Irakkal folytatott kereskedelem felfüggesztése, valamint az olajár-emelkedés és a szovjet kereskedelemben bekövetkezett változások milyen következményekkel járnak. Ehhez társul az aszály: e vonatkozásban napirendre kerülhetnek kedvezményes amerikai eladások, vagy mezőgazdasági hitelek, mondotta. Egyébként az amerikai kormány reméli, hogy a törvényhozás hamarosan elfogadja (sőt, talán meg is toldja) korábbi javaslatát, hogy a folyó pénzügyi évben 300 millió dollárral segítsék a közép- és kelet-európai országokat. Mint a tájékoztató közölte, a Washington által tavaly létrehozott, 60 millió dolláros beruházási alap forrásaiból eddig csak 5 milliót folyósítottak, s ebben az évben több várható. +++
1990. október 18., csütörtök 06:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|