|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József Washingtonban (1. rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. október 17. szerda (MTI-tud.) - Antall
József miniszterelnök és a kíséretében levő személyiségek szerdán
New Yorkból Washingtonba érkeztek. A kormányfőt és kíséretét az
amerikai kormány különgépe szállította a Washington melletti Andrews
légitámaszpontra, ahonnan helikopteren folytatták útjukat. Az
amerikai főváros szívében, a Fehér Ház mögötti parkban Lawrence
Eagleburger, a külügyminiszter első helyettese köszöntötte Antall
Józsefet és a magyar küldöttség tagjait, akikhez csatlakozott
Jeszenszky Géza külügyminiszter.
A delegáció szálláshelye a Blair House, az amerikai kormánynak a Fehér Házzal szemben álló történelmi vendégháza: részben itt kerül sor a kétoldalú tárgyalásokra is, amelyek röviddel a magyar küldöttség megérkezése után már meg is kezdődtek. Antall József fogadta Barber Conablet, a Világbank elnökét, akivel folytatták a közelmúltban Budapesten kezdett tárgyalásokat Magyarország és a nemzetközi pénzügyi intézmény együttműködéséről. Párhuzamosan Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere Carla Hills-szel, a kereskedelmi tárgyalások kormánymegbízottjával, Lawrence Eagleburgerrel (aki a közép-kelet-európai országoknak nyújtott támogatást hangolja össze a kormányban) és más illetékesekkel találkozott. Az utóbbi eszmecseréket kiegészíti majd Antall József csütörtöki találkozója Nicholas Brady pénzügy- és Robert Mosbacher kereskedelmi miniszterrel.
Magyar részről a gazdasági-kereskedelmi tárgyalásokon ismételten kérik majd: részesítsék immár a Magyar Köztársaságot minden tekintetben olyan elbánásban, mint más európai országokat, szüntessék meg az akadálytalan kapcsolatokat meggátló besorolásokat. Biztosítani kívánják az amerikai partnereket arról, hogy Magyarország törekvései az európai integrációra semmiképp nem ellentétesek az amerikai érdekekkel, Budapest a versenysemlegesség alapján áll. Magyar részről készek együttműködni az Egyesült Államokkal a GATT-forduló sikeréért, közösen fellépni a mezőgazdasági protekcionizmus ellen. A tárgyalásokon előtérben áll majd Magyarország súlyos gazdasági helyzete: az Öbölválságból, illetve a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok szétzilálódásából, a szovjet olajszállítások csökkenéséből származó óriási veszteségek. (folyt. )
1990. október 17., szerda 17:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|