|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ választási gyűlése Pestimrén
|
1990. szeptember 25., kedd - Míg vidéken érdemes gyújtó
hangú választási beszédet mondania egy pártpolitikusnak, és
meggyőzni igyekeznie az embereket, hogy szavazzanak pártjára, addig
Budapesten a választási gyűléseken résztvevők általában már
eldöntötték, kire kívánnak voksolni. Ebből a tapasztalatából
kiindulva Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője csupán egyszerű szavakkal
kérte a Pestimrén kedden megrendezett SZDSZ választási gyűlés
résztvevőit: vegyenek részt szeptember 30-án az önkormányzati
választásokon. Hozzátette: ez állampolgári kötelezettség is
annyiban, hogy ha most nem nyilvánítanak véleményt arról, ki lenne
szerintük a helyi irányító testületek legmegfelelőbb tagja, akkor a
későbbiekben nem lesz joguk beleszólni a döntésekbe, bírálni azokat,
illetve a döntéshozókat.
A továbbiakban részletesen szólt az SZDSZ budapesti főpolgármester-jelöltjének, Demszky Gábornak érdemeiről és elképzeléseiről is.
A pártok szerepéről szólva kifejtette: amikor az önkormányzati választások elkezdődtek, minden párt arra szólította fel a polgárokat, hogy ezúttal nem pártokra, hanem emberekre szavazzanak, hiszen nem a pártok fognak küzdeni - hivatkozott Pető Iván a kormánypártokra -, hanem személyeket kell kiválasztani. Ugyanakkor - mondotta - senki, az SZDSZ sem csinál titkot abból, hogy a pártok is megméretődnek ezeken a választásokon. Véleménye szerint ha az új kormány megalakulása óta nem csupán 130 nap telt volna el, akkor a választópolgárok többsége ellenzéki jelöltekre szavazna. A kormányt élesen és tételesen bírálva kijelentette: a kormányalakítás óta eltelt rövid idő ellenére is bízik abban, hogy sokan kipróbálják majd, mennyire vehetőek komolyan a kormánypártokkal szemben az ellenzéki pártok. (MTI)
1990. szeptember 25., kedd 19:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|