|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
Női pólósok az európai ,,porondon,, (1. rész)
|
1990. szeptember 25. kedd (MTI) - Alig egy hónappal a férficsapatok bemutatkozása (legközelebb, október közepén már az elődöntőkre kerül sor) után, szerdán a legjobb női vízilabda-együttesek is megkezdik európai kupaszereplésüket. A legjobb ebben az esetben szó szerint értendő: a kiírás értelmében a ,,gyengébb nemnél,, csak a bajnokok mérik össze tudásukat. Az idei BEK-küzdelmekre tizenkét csapat nevezett, a selejtezőket - szerdától vasárnapig - két hatos csoportban, Hollandiában, illetve Magyarországon bonyolítják le. Utóbbi küzdelemsorozatra Szentesen kerül sor, a magyar bajnok otthonában.
Az A-csoportban a csongrádiak mellett az olasz Volturno, a görög Ethnikos, a brit Coventry, a dán Fram Odense és a spanyol Mediterran, míg a ,,B,,-ben a házigazda holland Donk Diana, a francia Creteil, a svéd Smewa Delmingen, a svájci Zürich, a bolgár Botev és a nyugatnémet bajnok küzd a három-három továbbjutó helyért. (A középdöntőre és döntőre november 7. és 11. között kerül sor. Az A-csoport 1. és 3. helyezettje a ,,B,, 2.-jával vív körmérkőzést, míg a másik ágon a B/1., a B/3. és az A/2. szerepel, s az azonos helyen végzettek játszanak az 1., 3. és 5. helyért.)
Dr. Tóth Gyula, a rendező Szentes vezetőedzője elmondta, jónak tartja a felkészülést, gondot mindössze az jelent, hogy a válogatott Rónaszéki Ildikó négy hétig beteg volt, s csak három napja edzhet.
Milyen játékerőt képviselnek az ellenfelek? - kérdezte a szakembertől az MTI munkatársa.
- Az olaszok tűnnek a csoport legerősebb tagjának, miután a mostani sorozatra öt válogatott játékost igazoltak, tehát egy kis túlzással a Volturno megegyezik a nemzeti együttessel. A görögök szombat óta már Szentesen készülnek, őket korábbról ismerjük, augusztus közepén otthonunkban legyőztük őket 10:6-ra. A Coventry információink szerint majdnem a durvaságig kemény csapat, jól úszó, nagydarab lányokkal. A dánok legyőzése nem jelenthet gondot, a spanyolokról pedig nem sokat tudunk, bár, ismerve az ibériai vízilabda színvonalát, valószínűleg a gyors, sokmozgásos pólót játsszák.
Milyen helyezéssel lenne elégedett?
- A legelőnyösebb az első hely lenne számunka, miután abban az esetben valószínűleg a nyugatnémetekkel és a szentesi csoport harmadikjával mérkőznénk a továbbiakban, ehhez ugyanakkor le kellene győzni az olaszokat. Második helyezés esetén viszont várhatóan az igen erős hollandokkal kerülnénk egy csoportba. (folyt.köv.)
1990. szeptember 25., kedd 15:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|