|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (1. rész)
|
1990. február 16. péntek
Foggia: ------- Az Itáliában turázó szovjet válogatott előkészületi mérkőzésen 0:0-ás félidő után 1:0 arányu vereséget szenvedett az olasz bajnokság élvonalában szereplő Internazionalétől. A 20 000 néző előtt lejátszott összecsapáson az egyetlen gólt a 61. percben büntetőből Cucchi szerezte. (AFP)
x x x
Madrid: ------- A spanyol bajnokság szuperrangadóját - 95 000 néző előtt - a Real Madrid nyerte 3:2-re a nagy vetélytárs Barcelona ellen. A gólokon Michel (25. p.), Butragueno (43.), H. Sanchez (47. - 11-esből) illetve Salinas (54. és 57. p.) osztoztak.
A Barcelona kilenc játékossal volt kénytelen befejezni az összecsapást, mert a játékvezető a szabálytalankodó brazil Aloisio Pirest és a holland Ronald Koemant is leküldte a p ályáról. A játékvezető döntésével nem értett egyet a csapat holland edzője, Johan Cruyff, a reklamálásért ő is megkapta a piros lapot.
A 25. forduló után a Real Madrid vezet 40 ponttal a 34 pontos Atletico Madrid és a 32 pontos Valencia előtt. A Barcelona 31 ponttal a 4. helyen áll. (AFP, Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. február 16., péntek 08:04
|
Vissza »
|
|
Nemzetközi labdarugó hiradó (2. rész)
|
1990. február 16. péntek
Róma: ----- Újabb, nagy érdeklődésre számot tartó világbajnoki előkészületi mérkőzést rendeznek szerdán Hollandiában. Az őszi, Brazilia elleni találkozó után most Rotterdamban Olaszországot fogadja az Európa-bajnoki címvédő narancssárga gárda.
Azeglio Vicini, az azúrkékek szövetségi kapitánya sérülés miatt nem számíthat három sztárjátékosára, a csatár Gianluca Viallira és a védő Franco Baresire, valamint Riccardo Ferrire. Ugyanakkor először öltheti magára a válogatott mezt a 23 éves Alessandro Costacurta (Milan), s hosszabb szünet után visszakerül a kapitány jelöltjei közé Carlo Ancelotti (Milan) és a már veteránnak számító Pietro Vierchowod (Sampdoria).
Bár még le sem zajlott a mérkőzés, az olasz közvélemény már most ostorozza Vicinit, amiért ismét kihagyta a keretből Salvatore ,,Toto,, Schillacit, a Juventus gólerős támadóját.
Az olasz keret:
kapusok: Zenga (Internazionale), Tacconi (Juventus) védők: Costacurta, Maldini (Milan), Ferrara, Fusi (Napoli), Vierchowod (Sampdoria), de Agostini (Juventus), Bergomi (Internazionale) középpályások: Ancelotti (Milan), Giannini (Roma), de Napoli (Napoli), Berti (Internazionale), Marocchi (Juventus) csatárok: Baggio (Fiorentina), Carnevale (Napoli), Serena (Internazionale), Mancini (Sampdoria) (AP)
x x x
Madrid: ------- Szerdán két másik, a világbajnokságra készülő válogatott is összecsap. A kellemes éghajlatú Alicantéban Spanyolország Csehszlovákiát fogadja. Luis Suarez szövetségi kapitány Rafael Paz (Sevilla) és Alberto Gorriz (Real Sociedad) személyében két újonccal is számol. A keret:
kapusok: Zubizarreta, Ochotorena hátvédek: Chendo, Sanchis, Juanito, Jimenez, Andrinua középpályások: Milla, Alberto, Michel, Roberto, Martin Vazquez, Villaroya, Rafael csatárok: Manolo, Butragueno, Julio Salinas, Pardeza (Reuter) x x x (folyt.köv.)
1990. február 16., péntek 19:29
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|