|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
Hol van a Securitate?
|
---------------------
München, 1990. február 15. (SZER, A mai nap) - Hová lett a Securitate, a román titkosrendőrség, és mit követelnek a román katonák? - ezzel a két kérdéssel foglalkozik Kovács Kristóf:
- Ceausescu meghalt, eltemették, de hol van életműve, a Securitate? Az Independent című angol lap tudósítója megpróbált utána járni ennek a kérdésnek, és a következőket tapasztalta.
Az utcán elég sokan vélnek tudni róla, az elterjedt legendák, pletykák, rémhírek szerint a titkosrendőrség elitalakulatai - azok, akiknek korábban a diktátor személyes védelme volt a feladatuk - még mindig ott rejtőzködnek valahol az erdőkben, és csak az alkalmas pillanatra, esetleg egy hívó szóra várnak, hogy támadásba lendüljenek.
Köztudott az is, hogy valahol Bukarest környékén van a Secu legnagyobb kiképzőtábora, ide azonban a lábát sem teheti be senki. A hír így ellenőrizhetetlen maradt, akárcsak az, hogy még mindig létezik, sőt működik a diktátor ideje alatt kiépült hatalmas hírszerzőhálózat is.
Persze nem a teljes Securitatét övezi ilyen titokfelhő. A szervezet jónéhány tagja börtönbe került és ott vár a perre. A külföldi újságíróknak azonban nincs könnyű dolguk, ha őreikkel, vagy éppen velük akarnak beszélni. Semmi kifogásunk nem volna ellene - válaszolják az érdeklődésre az államügyészségen -, csakhát a börtönök a Belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak, hozzájuk kell fordulni engedélyért.
A Belügyminisztériumban adott felvilágosítás pedig így hangzik: - A mi fennhatóságunk alá tartozó börtönökben csak közbüntényesek ülnek. A secusokat katonai börtönökben őrzik. - Ebben lehet is valami logika, hiszen a titkosrendőrség a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozott. (folyt.)
1990. február 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Hol van a Securitate? - 1. folyt.
|
Amikor viszont az ehhez szükséges engedélyért az államügyészségre irányítják az újságírót - vagyis az Independent munkatársát -, akkor az megtudhatja, hogy nyomozókörútjának végére ért.
A Secu tehát újabb intézkedésig gyakorlatilag eltűnt a világ szeme elől, a közérdeklődés előterébe pedig a hadsereg került az utóbbi napokban.
Tegnapelőtt a bukaresti tévében lépett fel néhány tiszt - rangjuk őrnagytól vezérezredesig terjedt -, és azt követelte, hogy mozdítsák el a hadseregből a Ceausescuhoz hű kollégákat. Szereplésük egyébként egybeesett az új tévé-vezetőség kinevezésével, amely tehát talán egyben azt is jelentette, hogy a tömegtájékoztatás a jövőben csakugyan jóval szabadabb lesz a korábbinál.
De a lényeg mindenesetre az, hogy terjed az elégedetlenség a katonák körében. Tegnap már mintegy háromezer tiszt és számos hozzájuk csatlakozott civil rendezett tüntetést Bukarestben.
A tisztek 13 pontban foglalták össze követeléseiket, amelyek közül a legfontosabb az, hogy bocsássák el és váltsák fel polgári személyel Militaru védelmi és Chitak belügyminisztert. Mindketten tábornokok, és ebben a minőségükben - a tüntetők szerint - kompromittálódtak a Ceausescu-rezsim idején.
Roman miniszterelnök tegnap találkozott a tüntető katonák képviselőivel, majd ezt követően megígérte, hogy független bizottság vizsgálja ki a hadseregnek a forradalom idején játszott szerepét, valamint a Militaru és Chitak ellen felhozott vádakat. Sőt az előbbi menesztésébe már bele is ment a miniszterelnök.
Abban is sikerült megegyeznie a tüntetőkkel, hogy hiba volna civileket kinevezni erre a két posztra, valamint, hogy a legközelebbi találkozót két héten belül megrendezik. (folyt.)
1990. február 15., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Hol van a Securitate? - 2. folyt.
|
Ez lett volna tehát a lényege annak a kompromisszumnak, amely csak ma reggelig élt. Ma reggel ugyanis - bár a háromezer tüntető jó része a kompromisszum hallatán hazament - még mindig 400 tiszt maradt a demonstráció színhelyén, ők elutasítják a kompromisszumot. - Addig innen el nem mozdulunk, amíg nem teljesítik valamennyi követelésünket - kiabálták a tüntetők.
A hétfőn kezdődött megmozdulás - az első kihívás, amely az őt létrehozni segítő hadsereg részéről éri a kormányt - folytatódik. +++
1990. február 15., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|