|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
- Holland-magyar gazdasági kapcsolatok - 1. folyt.
|
- Hát igen. Megpróbáljuk ezt megnyitni a jövő hónapban, nem olyan egyszerű. Az elképzelés a következő: magyar üzletemberek számára olyan lehetőséget szeretnénk kínálni, melyek lehetővé teszik azt, hogy a piacon közvetlenül dolgozzanak magyar üzletemberek. Tulajdonképpen a gyakorlatból jött ez az elképzelés. Nagyon sok üzletember keresett meg azzal, hogy nem lehetne, hogy itt nálunk az irodában leülhessen egy-két napot, pénzért használhasson faxot, telefont, telexet, ilyesmit. Tehát az egyik elképzelés az az, hogy konkrétan legyen egy hely, ahova leülhetnek, három napot, egy hetet, amennyit a holland piacon dolgozni akarnak, dolgozhassanak. Az üzletembereket odahívhassák. Na most nemcsak egy bérelhető irodát nyújtunk, hanem ehhez kapcsolódóan nagyon sok szolgáltatást. Itt, ebben az irodaházban, ahol Ön most ül, itt fogjuk a magyar centrumot is megnyitni. Itt a házban vannak ügynökök, magyar nyelven beszélő ügynökök, akik egyúttal az áruk elhelyezéséről és hát ha nem is gondoskodni, de a csatornákat meg tudják mutatni, vagy segítenek elkezdeni ebben az irányban dolgozni. Fordítóiroda van, magyar nyelvű is. Titkárnő is bérelhető, és a mi irodánkon keresztül is marketing segítséget kaphatnak. Tehát az elképzelés az, hogy legyen egy olyan hely, ahová egyrészt leülhetnek, másrészt egy ilyen csomó szolgáltatást kaphatnak, illetve igénybe vehetnek azt, amit ebből akarnak. Most ez azért nagyon izgalmas, mert ugye egyrészt a magyar vállalatoknak meg kell tanulniuk most már egyedül a piacon dolgozni. Ehhez valahová le kell ülni, és igazán el kell kezdeniük dolgozni. De a másik nagyon fontos dolog az, hogy 1992 után ugye nyugat-európai piacról, vagy egy közös piaci országról a másik 12 is megdolgozható. (folyt.)
1989. október 13., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|