|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
- Beszélő 27.száma - 11. folyt.
|
A másik: ha a független szervezetek komolyan nyitni akarnak a társadalom felé, akkor legelőször is világosan meg kell határozniuk a társadalmon belüli vonatkoztatási csoportjaikat. A független szervezeteknek, illetve vezetőknek tudatában kell lenniük, hogy legalábbis nem mentesek teljesen az új elittől, sőt némely vonatkozásban a régire jellemző attitűdöktől. Erre utal többek között az, amivel írásomat indítottam: a független szervezetek túlságosan sokat foglalkoznak a csúcshatalommal és túlságosan keveset a társadalom mély rétegeiben végbemenő folyamatokkal. Részben ennek következménye az, hogy programjaik általában az ideális társadalom, többnyire Nyugat-Európa képét vázolják fel, de nem foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az ideális társadalom felé vezető úton a társadalom mely rétegeinek mely attitűdjére, szándékaira, törekvéseire építenek. Általában azt tapasztalom, hogy miközben elsősorban szimbólumaikban túlságosan is alkalmazkodnak a társadalom indulataihoz, nem kíváncsiak eléggé a társadalomban felhalmozódott tudásra, a társadalom különböző rétegeinek racionálisan is megfogalmazódó igényeire és szándékaira. Ez persze csak részben jogos kritika. A társadalom nagy része ma még hallgat. Nem szerveződik, nem nyilvánította ki akaratát, de talán éppen ennek a katalizálása lenne a független szervezetek egyik legfontosabb feladata. Erre pedig nem biztos, hogy a szűk szakértői körök által kidolgozott, szépen kicsiszolt programok a legalkalmasabbak. Erre csak alulról szerveződő társadalmi mozgalmak képesek. Nem kizárt ezek megjelenése az egyes pártokon belül, de igen fontos lenne sok számú, pártoktól független társadalmi mozgalom elindulása is. (folyt)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|