|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
A földgolyó ceruzahegyen (2.rész)
|
A Szovjetunióban kibontakozott változások - látható a Metropole-ban - a politikai rajz mesterei számára is új kihivást jelentettek. A szovjet Rozancev két, egymás fülébe sugdosó elegáns urat ábrázol. A szó, amelyet oly halkan rebegnek, a glasznoszty. A portugál Brito rajzán Buharin rehabilitálása után az aggódó Sztálin mondja: ha így megy tovább, végül kirugnak a pártból. A jugoszláv Jas rajzán a két egymásba kapaszkodó figura egymás háta mögött a Pravdát, illetve a U.S News-t olvassa: felfedezi egymást Kelet és Nyugat. Vagy egy hasonló gondolat: a peresztrojka lobogójából letépett Coca-Cola-zászlóval vonul egy nyugati üzletember. A diplomácia kimeríthetetlen témát szolgáltat. A szovjet Nyikolaj Scserbakov rajzán két tárgyalófél az asztal fölött kezet fog, alatta rugdalja egymást. Akadnak kishitű ábrázolások: a jugoszláv Aneabrajan Reagan és Gorbacsov óriás rakétákkal a hátán mindössze két kést dob a leszerelés kosarába, a lengyel Hajnosnál viszont a labirintus közepén ott áll az asztal a rakétaegyezmény aláírására - azóta eljutottak oda a felek. A belga P.K. szerint Gorbacsov a nyertes: már ő fogja a föld kormányát, Reagan csak bánatosan nézi. De talán a francia Chopake karikatúrája a legoptimistább: egy öltözőt ábrázol, Reagan a cowboyruhát, Gorbacsov az orosz öltözéket akasztotta a fogasra, odabent trikóra vetkőzve megállapítják: alapjában nem is vagyunk annyira különbözők. A fejlett országok és a fejlődők viszonya számos karikatúra témája. A belga Royer rajzán a hatalmas luxusautó volánjánál ülő elegáns fehér férfiú odahajol a kocsi mellett félénken álldogáló pucér feketéhez és így szól hozzá: ,,higgyen nekem, nekünk is megvannak a magunk gondjai...,, ami a terrorizmust illeti, az ír Lennon képsorozatának első kockáján a robbanás betör egy ablakot, odabent az ablak mögött megöl egy embert - a második kockán egy kéz cédulát ragaszt a halott fölé: elnézést, rossz ablaknál robbantottunk, kérjük az előző támadást ne vegyék figyelembe. A mexikoi Romero globális vízióján a földgolyónak szegeződő pisztoly ravaszát meghúzó óriás kezét egy icipici ember próbálja felfogni, a ravasz és a pisztoly agya közé szorulva. (folyt.)
1989. január 13., péntek 10:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|