|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
- választási híradó - 7. folyt.
|
- Ezt volt a Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye. Tekintettel az ország lakosságának folyamatos elöregedésére, semmi kockázattal nem jár az a kijelentés, miszerint a nyugdíjasok szavatatai sok mindent eldönthetnek a márciusi országgyűlési választásokon.
Az idősebb korosztálynak egyébként Nemzedékek Pártja néven, saját önálló poilitikai érdekképviseletük van, amely képviselő-jelölteket is állított. A következő nyílt levél azonban azt mutatja, hogy a Nemzedékek Pártja nincs megelégedve a jelenlegi választási renddel. A részletek kiderülnek a nyílt levélből, amelyet a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének címeztek.
"Tisztelt Elnök Úr A Nemzedékek Pártja a nyugdíjasok és a családok pártja, a legfiatalabb politikai pártok közé tartozik. Megalakítását azon méltatlan helyzet idézte elő, amelybe került a nyugdíjasok és a gyermekes családok többsége. Mivel egyéb irányokban kifejtett erőfeszítéseink, hogy a kormányzat helyt adjon jogos igényeinknek, nem jártak sikerrel, úgy kell döntenünk, hogy politikai küzdőtéren fejezhessük ki az általunk képviselt érdekeket.
Úgy véljük, hogy társadalmunk igen jelentős hányadának érdekeit kell a törvényhozásban képviselni. Pártunk nagy erőfeszítéseket tesz, hogy időhátrányából valamit lefaragjon. Tekintettel a körülményekre úgy véljük, hogy a törvényhozás társadalmi képviseleti funkciójának teljességéhez alapvetően hozzátartozik a nyugdíjasok és a családok önálló képviselete.
A nyugdíjasok parlamenti képviseletének biztosítása érdekében pártunk megkísérli az indulást az egyéni választókerületekben, és a területi listákon. A nyugdíjasok szétszórtságára tekintettel azonban a választási törvény által előírt módszer várhatóan nem teszi majd lehetővé ezeknek az állampolgároknak valós lélekszámukkal arányos képviseletét. (folyt.)
1990. február 27., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|