|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Fidesz soproni csoportjának állásfoglalása
"A Fiatal Demokraták Szövetsége
soproni csoportja aggodalmát fejezi ki az osztrák-magyar határ
közelében, Siegendorfban (Cinfalva) tervezett hulladékmegesmmisítő
üzem építésével kapcsolatban:
- aggódunk, mert a 30 (
) méteresre tervezett kéményből az
égéstermékek az uralkodó széljárás függvényében elsősorban Sopron
felé áramlanának."
SZER, Magyar híradó:
Van kiút - SZDSZ sajtótájékoztató
"Kis
János hozzátette: ha csodatételre nem vállalkozhatnak is, arra
azonban tényleges lehetőség van, hogy még az idén megállítsák az
infláció gyorsulását, 1992-ben pedig 20 százalék alá, majd
1993-94-ben 5-6 százalékosra szorítsák vissza a pénzromlás
mutatóját.
Az SZDSZ szerint rövid távon az infláció megfékezését kell a
gazdaságpolitika középpontjába állítani, különben a lakosság igen
nagy tömegei fognak tönkre menni, és a gazdaság is szétzüllik.
Antiinflációs politika azonban nem képzelhető el sem az árak
befagyasztásával, sem minden korlátozás megszüntetésével. A béreket
sem lehet szerintük teljesen szabadjára engedni. Mindez csak arra
lenne jó, hogy vágtázó inflácáió alakuljon ki."
|
|
|
|
|
|
|
A nemzeti csúcs közleménye (1. rész)
(OS)
|
1990. február 8., csütörtök - Szűrös Mátyásnak, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökének meghívására szerdán tanácskozásra ültek össze az 1989. december 8-ai ,,nemzeti csúcs,,-on részt vett pártok képviselői. Ezen részt vett Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, és Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke.
A tanácskozás résztvevői abból indultak ki, hogy a következő hónapokban az ország stabilitásáért, a politikai élet tisztaságáért és a demokratikus intézményrendszer működőképességéért a pártok sokat tehetnek. Egyetértettek abban, hogy:
1/ A jelenlegi Országgyűlés alkotmányos müködése idejére csak olyan törvények tárgyalását tűzze napirendre, amelyek feltétlenül szükségesek az ország kormányozhatóságához, a további békés átmenet biztosításához. A pártok, meghallgatva az Országgyűlés megbízott elnökének és a Minisztertanács elnökének tájékoztatóját, felkérték Őket, hogy szűkítsék minimálisra a parlamenti előterjesztések számát és ennek megfelelően tegyenek javaslatot az ülésszak napirendjére.
2/ A szabad országgyűlési képviselő választásokig - az idő rövidsége miatt - nem alkotható meg a közszolgálati törvény. Szükségesnek látják megnyugtatni azokat a szakértőket, tisztviselőket, akik eddig is valóban a köz ügyét szolgálták. Elfogadják és egyetértenek abban, hogy a közigazgatás funkcióváltása során az apparátus összetételénél a politikai hovatartozás - önmagában - nem lesz szelekciós szempont. Ugyanakkor egyetértenek abban is, hogy a személyi állomány cseréje fokozatosan, körültekintően, a működőképesség követelményeit szem előtt tartva, a szakszerűség messzemenő figyelembevételével történjék. A jó szakemberekre továbbra is számítanak.
Fontosnak tartják, hogy a közrend és közbiztonság javítása érdekében a törvényes rendelkezéseknek az illetékes állami szervek szerezzenek érvényt.
3/ A konzultáció résztvevői - a pártok vezetői, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke, az Országgyűlés megbízott elnöke, a miniszterelnök - felszólítják a gazdálkodó szervezeteket, hogy a választási kampány idejére árpolitikájukban tanúsítsanak messzemenő önmérsékletet, különösen tartózkodjanak az alapvető élelmiszerárak emelésétől, mert az tovább növelné a társadalmi feszültséget, nyugtalanságot váltana ki a lakosság körében.
Egyúttal felhívják az érdekképviseleti szerveket, hogy ugyanebből a célból az árakat alakító termelőknél vessék latba érdekvédő, érdekérvényesítő befolyásukat. (folyt. köv.)
1990. február 8., csütörtök 14:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|