|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Hírek
|
München, 1989. január 14. (SZER) - Tom Lantos magyar születésű amerikai képviselő sürgette a szovjet hatóságokat, hogy a glasznosztyot kissé kiszélesítve hozzanak mindent nyilvánosságra Raul Wallenberg svéd diplomata sorsáról. Tom Lantos Stockholmban beszélt, ahol megemlékeztek arról, hogy Wallenbergnek 44 esztendővel ezelőtt veszett nyoma Magyarországon. A svéd diplomata a háború alatt a magyar zsidók tízezreinek, köztük Tom Lantosnak is megmentette az életét. Wallenberget a szovjet csapatok Budapesten tartóztatták le, és moszkvai hivatalos közlés szerint két évvel később életét vesztette egy börtönben, bár akadnak szemtanúk, akik jóval később is életben látták. Wallenberg most lenne 76 esztendős. X X X X Németh Miklós miniszterelnök szerint a magyar gazdasági reformot veszélybe sodorhatja a szakszervezetek béremelési követelése. Németh a budapesti pártaktíva-értekezleten beszélt. Jassó Mihály budapesti első titkár az ország helyzetét rendkívül feszültnek és robbanásveszélyesnek nevezte. Németh Miklós az ülés után a rádiónak nyilatkozva kijelentette: tisztában van vele, hogy a legutóbbi áremelés nagyobb arányú volt, mint amekkorát a közvélemény várt, és hogy sok ember jutott rendkívül rossz helyzetbe. Hangsúlyozta azonban, hogy semmiféle stabilizálási programot nem lehet végrehajtani áldozatok nélkül. Szerinte a kormány nem tehet felelőtlen ígéreteket, és nem vonhatja vissza az áremelést. Egy kérdésre válaszolva megjegyezte: a kormány elismeri a sztrájkot, mint a tiltakozás egyik formáját, de Magyarország jelenlegi kritikus gazdasági és társadalmi helyzetében a sztrájk nem szolgálná az ország érdekét. +++. A NATO közgyűlésének elnöke óvatosságra szólította fel a nyugati világot a Gorbacsovval fenntartott kapcsolatok terén. Szerinte semmiféle bizonyíték sincs arra, hogy a szovjet elnök és pártfőtitkár más volna, mint elkötelezett marxista-leninista. Csak annyit lehet tudni róla, hogy ideológiája nem változott meg, és változatlan maradt a szovjet társadalom természete is - tette hozzá. Egy amerikai városban mondott beszédében leszögezte: még ha végre is hajtja Gorbacsov a kelet-európai szovjet haderő beígért csökkentését, a Varsói Szerződés megőrzi fölényét a NATO-val szemben. Nem szabad megfeledkezni arról a lehetőségről, hogy Gorbacsov hajlandó ugyan visszalépésre, de ezt esetleg egy későbbi időpontban kétszeres előrelépés jelenti - közölte a NATO közgyűlésének elnöke, aki a közgyűlés tagjaival együtt márciusban Csehszlovákiába, áprilisban pedig a Szovjetunióba látogat. Ez a testület egyébként a NATO-országok törvényhozó testületeinek tagjaiból áll, és nem vesz részt az Észak-atlanti Szövetség napi irányításában. +++
1989. január 14., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|