|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
MN-székház - kár
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. február 15. csütörtök (MTI-tud.) - 5 millió
rubeles kárt okozott a színművészeti szövetség épületében és a
Moszkovszkije Novosztyi cimű peresztrojka-párti hetilap székházában
keletkezett tűz - közölték hivatalosan Moszkvában csütörtök este.
Jegor Jakovlev, a MN főszerkesztője újságíróknak kijelentette: nem kizárt, hogy gyújtogatás történt, hiszen a szerkesztőség az utóbbi időben is számos fenyegető levelet és telefont kapott. Ugyanakkor meglehetősen ellentmondó értesülések keringenek a tűz keletkezési helyéről: egyes állítások szerint a MN-székházban, mások szerint a színművészeti szövetség épületében kezdődött. Ez utóbbi feltételezés kizárná a MN elleni merénylet lehetőségét.
A moszkvai rendőrség közlése szerint a szovjet fővásorban az utóbbi idők egyik legnagyobb tüze volt a szerda esti, s a négy órán át tartó oltásban 41 tűzoltó autó, és nyolc különleges oltó kocsi vett részt. Egy személy életét vesztette a tűzben. +++
1990. február 15., csütörtök 19:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|