|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kényszerszabadságolások a Rábában
|
1990. február 1., csütörtök - Súlyosan érintette a Rába
Magyar Vagon és Gépgyárat és drasztikus lépések megtételére
kényszerítette a vállalat vezetését a napokban bevezetett
rubelexport-korlátozás. A radikális kormányzati intézkedés a
termelés erőteljes visszafogására készteti a vállalatot a
rubelelszámolású piacot kiszolgáló futómű- és motorgyártás területén
egyaránt. Az előzetes számítások szerint ezáltal az első negyedévben
több mint egymilliárd forintos árbevételtől esik el a Rába.
Az intézkedés hatásaként nemcsak a termelési programban, hanem ezzel összefüggésben a foglalkoztatásban is zavarok keletkeztek. Míg január közepéig úgy látszott, 500 lengyel vendégmunkás elbocsátását követően az ittmaradt 670 részére munkát tudnak biztosítani, az időközben megváltozott körülmények miatt február 3-ig - 60 kovács kivételével - a további, 610 lengyel munkástól is megválnak. Lejárt szerződésüket a Rába nem újítja meg. Ezzel egyidejűleg megkezdték a magyar dolgozók átcsoportosítását is. A vállalaton belüli átszervezés több száz munkást érint átmenetileg. A jövő hét elejétől Győrbe irányítanak át dolgozókat a nagyvállalat pápai, kőszegi, sárvári, szombathelyi gyárából főként azokra a munkahelyekre, ahol eddig a lengyel vendégmunkásokat foglalkoztatták. Mások a saját munkahelyükön termelés helyett karbantartást végeznek majd, s mintegy 400 dolgozót február 5-től 20 napos szabadságra küldenek. Ebből tíz nap a saját szabadságuk, tíz pedig a vállalat által fizetett rendkívüli szabadság.
A rendkívüli intézkedésekkel egyidejűleg a Rába vezetése egyedi rubelexport-engedélyért folyamodik a Kereskedelmi Minisztériumhoz, s a nagyvállalat fokozza a termelést a konvertibilis piacokra is. Az erőfeszítések arra irányulnak, hogy a lehető legtöbb dolgozónak munkát biztosítsanak. (MTI)
1990. január 31., szerda 21:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|