|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató a hétfői szakszervezeti tiltakozó
demonstrációról (1. rész)
|
1990. január 28., vasárnap - A dolgozók romló
életkörülményei, a növekvő munkanélküliség miatt a szakszervezetek
hétfő délutánra tiltakozó demonstrációt szerveznek a Parlament elé.
A vasasok által kezdeményezett akcióhoz csatlakozott az Országos
Koordinációs Tanácsba tömörült önálló szakszervezetek, illetve
ágazati szakszervezeti szövetségek döntő része. A tiltakozó
megmozdulás előkészületeiről vasárnap tájékoztatták az újságírókat a
vasasok székházában.
Paszternák László, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta: hétfői akciójukkal a szakszervezetek nem kívánják veszélyeztetni a békés átmenetet, a gazdasági bajokból való kilábalás érdekében elindított jó irányú folyamatokat, nem kívánnak zűrzavart, anarchiát kelteni, de arra mindenképpen fel akarják hívni a jelenlegi és a majdani kormány figyelmét, hogy intézkedéseik terhét nem háríthatják csak a munkavállalókra. A hatalomnak nemcsak az ország fizetőképességének fenntartására kell figyelemmel lennie, hanem legalább ilyen fontos a belső egyensúly megtartása, mert ha a hatalmon lévők nem számolnak intézkedéseiknek a munkavállalók széles rétegeire gyakorolt hatásával, kezelhetetlen folyamatok indulnak el az országban.
Az ágazat dolgozóinak helyzetéről szólva hangsúlyozta: az egész lakosság életkörülményeit jelentősen rontó áremelkedések mellett különösen érzékenyen érinti a vasasokat a rubelexport korlátozása, aminek következtében az idén több tízezren válhatnak munkanélkülivé. Márpedig ilyen méretű munkanélküliségre a foglalkoztatáspolitika jelenlegi eszközei nem biztosítanak elégséges megoldást.
A szakszervezeti tagság sem érdekelt abban, hogy sztrájkokkal, munkabeszüntetésekkel adjon hangsúlyt elégedetlenségének. Olyan, törvényi garanciákkal is alátámasztott érdekegyeztetési rendszerre van szükség, amely mind a vállalati, mind a középszintű, mind pedig az országos tárgyalásokon ésszerű megállapodásokhoz vezet. A vasasok azonban nehezen találják meg azt a partnert, akivel középszinten érdemben tárgyalhatnának. Nem kaptak érdemi választ még arra a kezdeményezésükre sem, hogy az ózdihoz hasonlóan, két-háromoldalú megállapodásokkal rendezzék a nehéz helyzetbe került vállalatok és dolgozóik ügyét. (folyt.köv.)
1990. január 28., vasárnap 17:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|