|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzékiek nyílt levele - Horváth Ede válasza
|
1989. szeptember 20., szerda - Szerdán konzultációt tartottak a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vállalati tanácsának mosonmagyaróvári tagjai és a gyár vezetői. A tanácskozás témája a Kisalföld szerdai számában megjelent szerkesztőség cikk és a mellette olvasható nyílt levél volt, amellyel az ellenzéki szervezetek mosonmagyaróvári csoportjai fordultak Horváth Ede vezérigazgatóhoz. A levél aláírói megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy a Rába mosonmagyaróvári gyárából több mint 250 dolgozót munkaszervezés címén október 1-jétől Győrben kíván foglalkoztatni. Ezzel összefüggésben tiltakoztak a szisztematikus létszámleépítés ellen, s követelték a gyár önállóságának visszaadását, rámutatva: a nagy múltú gyár 1977-es ,,bekebelezésekor,, 3500 embert foglalkoztatott, s jelenleg már csak 1500 dolgozónak ad munkát.
A nyílt levélre a vezérigazgató nyílt levélben válaszolt, amelyben hangoztatja: a leghatározottabban visszautasítja, hogy a Rába gyár életébe bárki bármilyen célzattal kívülről beleszóljon. A vállalatnál korábban sem volt módszer, hogy bármely politikai szervezet - beleértve az MSZMP-t is - magának követeljen gazdasági döntések feletti jogokat. A levél a továbbiakban rámutat: felettébb ellentmondásos magatartást tanusítanak a mosonmagyaróvári ellenzéki szervezetek csoportjai, amelyek miközben követelik, hogy az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről, aközben fenyegetések hangoztatásával jogot formálnak emberek ezrei nevében és helyettük döntéseket követelni, s közvetlen módon beleavatkozni egy vállalat működésébe. A Rábában a jövőben is, csakúgy, mint eddig az arra egyedül jogosult vállalati kollektíva, a vállalati tanács és az arra hivatott és felelős vezetők fogják a gazdasági döntéseket meghozni - fejeződik be a vezérigazgató válaszlevele, amely a Kisalföld csütörtöki számában jelenik meg. A szerdai konzultáció résztvevői a szerkesztőségi cikkben leírtaktól is elhatárolták magukat. Hangoztatták: nem azonosulnak az ott megfogalmazott véleménnyel, amely kinyilvánítja az önállósulási szándékot. De tájékozódnak erről a kérdésről, s a jövő hétre összehívják a vállalati tanácsülést. A vezérigazgató egyébként előzetesen hangsúlyozta: nem zárkózik el a mosonmagyaróváriak önállósulási törekvésének teljesítése elől. (MTI)
1989. szeptember 20., szerda 18:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|