|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Írottkőre érkezett a Rockenbauer Pál-emléktúra
|
1989. augusztus 20., vasárnap - A Rockenbauer Pál-emléktúra vasárnap érkezett utolsó állomására, a Kőszegi-hegy legmagasabb pontjára, az Írottkő-csúcsra. A neves filmrendező és természetjáró emlékére a magyar természetbarát szövetség rendezte meg a túrát a kevéssé ismert útvonalon, a három évvel ezelőtti filmforgatás óta először. Ezzel a több mint 700 kilométeres utat bekapcsolták a kék túra útvonalába.
A résztvevők július 20-án indultak el Szekszárdról, Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye legszebb tájain harminckét napi barangolás után jutottak el vasárnap az Írottkőre. Száznál többen voltak ott az utolsó állomáshelyen, a hosszú gyalogtúrán ennél jóval többen részt vettek, hiszen voltak, akik csak rövidebb távon kapcsolódtak be a túrázásba. Az emléktúra legidősebb résztvevője 75 éves volt. (MTI)
1989. augusztus 20., vasárnap 13:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|