|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Magyar Televízió helyzetéről
|
1989. július 21., péntek - A Magyar Televízió - mint nemzeti intézmény - nem lehet pártharcok színtere, ezért folyamatosan el kell érni, hogy valamennyi párt - így az MSZMP is - a televízión kívül fejtse ki politikai tevékenységét - hangsúlyozta Bereczky Gyula, az MTV elnöke azon a pénteki sajtótájékoztatón, ahol az intézmény helyzetéről tájékoztatták az újságírókat.
A tájékoztató nem volt híján a mostoha anyagi helyzetet vázoló panaszos felhangoknak, hiszen a televízió csupán töredékét kapta meg a múlt évi megemelt előfizetési díjtételek összegének, így rövidíteni kellett a műsoridőt, mindkét programnál jelentősen csökkentették a költségeket és felülvizsgálták a korábbi műsorterveket. A helyzetet nehezíti az előző vezetéstől örökölt 400 milliós túlköltekezés adóssága, amelyre a legutóbbi - meglehetősen nagy sajtóbeli vihart kavart - pénzügyminisztériumi ellenőrzés derített fényt. Erre az ügyre többen is rákérdeztek a sajtótájékoztatón. A revizori ellenőrzés ugyanis teljes gazdasági szabályozatlanságot talált, a gazdálkodási, elszámolási rend megsértését tárta fel. Bereczky Gyula a nemegyszer támadó élű kérdésekre válaszolva elmondta: a 400 millió forintos túlköltekezés a Bojtár utcai új stúdió építéséből származik. A továbbiakban kifejtette azt is: megszigorították az intézményen belüli gazdálkodási fegyelmet, s ennek jegyében a pénzügyi ellenőrzést közvetlen az elnök irányítása alá rendelték. A televízió elnöke nyomatékosan hozzátette: a pénzügyminisztériumi vizsgálat nem állapított meg olyan visszaélést, amely bűncselekmény lett volna, hiszen ez esetben maga kérte volna a rendőrségi eljárást. Az eszmecserén szóba került a Horváth János távozásával szeptembertől megüresedő TV2 igazgatói posztjának betöltése is. Mint elhangzott: a legutóbbi napokig úgy nézett ki, hogy Vitray Tamás veszi át a kettes program vezetését, ám végül is nem vállalta el a - saját szavai szerint - teherbíró képességét, szellemi és fizikai erejét meghaladó feladatot. Így a következő jelölt Baló György, aki várhatóan a jövő hétre készíti el a TV2-vel kapcsolatos terveit, elképzeléseit összegző vázlatát. Ugyancsak Baló György kapott megbízást a televízió választási irodájának vezetésére. Ez szeptembertől - a választási esélyegyenlőség jegyében - úgynevezett bemutató műsorokat készít majd a politikai megmérettetésben részt vevő pártokról. (MTI)
1989. július 21., péntek 15:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|