|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Billy Graham nyilatkozata az MTI-nek (2. rész)
|
- Valóban létezik egy bizonyos negatív kép Amerikában. Tudja, az évtizedek során sok kelet-európai menekült telepedett le az Egyesült Államokban, és ez nyilván nem maradt hatástalan. Emellett az amerikaiak többsége tradicionális ellenérzéssel viseltet a kommunizmussal szemben. Kelet-Európáról pedig elkönyvelték, hogy az kommunista terület. A kedvezőtlen kép gyökerei tehát valahol itt keresendők. De úgy érzem, hogy ez éppen napjainkban változóban van. Azok a reformok, amelyek Magyarországon vagy Lengyelországban folyamatban vannak s amelyekről itt gyakran olvashatunk; avagy Gorbacsov úr programja, a peresztrojka és a glasznoszty, ezek összességükben kedvező benyomást keltenek. Még olyan felmérésről is tudok, amely szerint Amerikában tavaly Gorbacsov úr népszerűbb volt, mint Ronald Reagan. Ez a szocializmus új arcát jelenti nálunk. Amerikában megrögzült az a kép, amelyben a szocializms azonos Sztálinnal. S amikor mindezekhez képest az emberek egyszercsak olyan politikust látnak, mint Gorbacsov, aki felszabadultan tud mosolyogni, az emberek közé vegyül, szóba elegyedik velük, és egyértelműen komoly reformokra törekszik - ez tagadhatatlanul nagy hatást gyakorol az amerikaiakra. - Ön július 29-ikén Budapesten, szocialista országban első alkalommal tart majd igehirdetést nagy tömegek előtt, egy sportlétesítményben. Véleménye szerint mostani látogatása és fellépése mennyiben segít hozzá az említett kép alakulásához, egymás jobb megértéséhez? - Amikor először utaztam Moszkvába és ott felszólaltam egy békekonferencián, ezzel egyúttal hatással voltam az amerikai hívők nem kis részére is. Úgy vélték, ha Billy Graham, aki egy időben maga is elítélte a kommunizmust, személyesen elmegy a Szovjetunióba és ott beszédet is mond - ez sok mindent hirtelen más megvilágításba helyez. Mostani magyarországi látogatásomat minden bizonnyal nagy publicitás kíséri majd. Várhatóan sokat ír majd róla nálunk a sajtó, megjelenünk a televízióban. És amikor Amerikában azt látják, hogy én Budapest legnagyobb szabadtéri stadionjában beszélek, ez - túlzás nélkül állítható - jelentős benyomást kelt majd. És nem csak Amerikában: általában demonstrálhatja a világnak, hogy Magyarországon a lelkiismereti- és a vallásszabadság nem csak afféle szólam. Már most, az utazás hírét is lépten-nyomon lelkes reagálások fogadják: ,,De hiszen ez nagyszerű ,, ,,Ez csodálatos ,, - hallani képviselőktől szenátorokon át mindenkitől. (folyt.)
1989. július 19., szerda 10:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|