|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Isaszegi Református Missziói Egyházközség felhívása (OS)
|
1989. július 18., kedd - Az Isaszegi Református Missziói Egyházközség ,,magyar szabadságtörekvések emléktemploma,, építésének negyven éves jubileuma alkalmából, tízezer forint induló tőkével rendelkező, önkéntes tagokból álló polgári társulás alakult. A társulás közvetlen célkitűzése annak elősegítése, hogy az 1848/49-es szabadságharc centenáriumi ünnepségsorozatának integráns részeként országos egyházi közadakozásból és kormánytámogatással - az isaszegi csata színhelyén - felépített templom és környéke az ez évben esedékes jubileumi megemlékezés alkalmából külső formájában is méltóképpen reprezentálhassa az alapító ősök és utódaik szellemi-lelki törekvéseit és rendelkezhessen némely, alapvető civilizációs feltétellel. Távolabbi célja pedig az, hogy támogassa az országos jelentőségű kultuszegyüttest fenntartó maroknyi helybéli gyülekezetet az épületek folyamatos állagmegőrzésének, lehetőségeit meghaladó gondjaiban. A társulás védnökei: Benda Kálmán történész, Borsi-Kálmán Béla történész, Cseh-Szombathy László szociológus, Fasang Árpád zongoraművész, Gazda István tudománytörténész, Ritoók Zsigmond irodalomtörténész, Szabad György történész. A társulás felhívást bocsát ki törekvésének adományokkal, illetve közvetett vagy közvetlen eszközökkel való támogatására. A beérkező adományok felhasználását önálló kuratórium felügyeli és koordinálja. A kuratórium titkára: Papp Elek; címe: 2117 Isaszeg, Wesselényi u. 5. A társulás átutalási csekkszámlaszáma: Gödöllő, MNB 217-98405/763-2568. (OS)
1989. július 18., kedd 17:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|