|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Időjárás-jelentés
|
1989. július 16., vasárnap - A Központi Meteorológiai Intézet jelenti: KISSÉ HŰVÖS IDŐ Az Északkelet-Skandinávia középpontú, közel Európa méretű lélgörvény helyzete az elmúlt 24 órában alig változott. így Közép-Európába tovébbra is viszonylag hűvös, többnyire száraz, szakaszonként azonban magas nedvességtartalmú levegő érkezik, viszonylag nagy sebeséggel. Ugyanezen légörvény hatására kontinensünk egyre nagyobb hányadán fordul hűvösre az idő. Csupán Dél-, Délnyugat-Európában folytatódik a kánikula. Magyarországon szombaton változóan felhős idő volt, általában 5-10 órán át sütött a nap. Az időnként erősen megnövekvő felhőzetből a déli, délkeleti országrészben többfelé hullott eső, záporeső. A legtöbb mért csapadékmennyiség 5 mm voltt. A hőmérséklet csúcsértéke általában 20-25 fok között alakult. Vasárnap reggelre szeszélyes területi eloszlásban 7-15 fok közé csökkent a hőmérséklet. Délelőtt változóan, többnyire erősen felhős idő volt, megélénkült az északnyugati szél, néhol szemerkélt az eső. A hőmérséklet 11 órára 17-21 fok közé emelkedett. Budapesten szombaton a hőmérséklet napi középértéke 18,7 fok, a belterületen mért többéves átlagnál 4,0 fokkal alacsonyabb volt. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 21 fokos volt. Vasárnap 12 órakor Budapesten a hőmérséklet 19 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018 hpa, alig változik. Előrejelzés az ország területére hétfő estig: --------------------------------------------- A többnyire rövid napos időszakok mellett gyakorta lesz erősen felhős az ég, szórványos záporeső, délutánonként néhol zivatar is valószínű. Az északi, északnyugati szél napközben élénk, időnként erős, éjszaka többnyire mérsékelt lesz. Folytatódik a július közepéhez mérten hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8-13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 20-25 fok között alakul. Előrejelzés Budapest térségére hétfő reggelig: ---------------------------------------------- A gyakran változó felhőzetből több ízben lehet kisebb eső, záporeső. Az északnyugati szél napközben időnként erős, éjszaka mérsékelt lesz. A hőmérséklet késő este 17 fok, kora reggel 10 fok körül alakul. A Duna vízállása Budapestnél 412 cm, hőmérséklete 19 fok. (MTI)
1989. július 16., vasárnap 12:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|