|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ kispesti szervezetének nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
1989. július 14., péntek - A jelképek mérhetetlen szerepet játszanak életünkben. Iustitia alakja századok óta szimbóluma a részrehajlás nélküli, megvesztegethetetlen ítélkezésnek. A jelképek mérhetetlenül közömbösek az iránt, ami az általuk díszített homlokzatok mögött zajlik. Számtalan, az igazságosság mindenkori eszményét és aktuális normáit megcsúfoló bírói ítélet született a századok során Iustitia jegyében. A jelképek, ha következetesen megcsúfolják őket, értelmüket veszíthetik, kiüresedhetnek, más tartalmakat kaphatnak. Az ötágú vörös csillag születésekor a kettészakadt munkásmozgalom oroszországi bolsevik ágából kinőtt irányzatának jelvénye volt, mely irányzat a társadalmi igazságosságot proletárforradalom útján akarta megteremteni. Az évtizedek során a cári orosz birodalmi gondolatot szervesen továbbörökítő sztálini birodalmi gondolat, s a jogállamiság és a szabadságjogok normáit megcsúfoló, a társadalmat kisajátító pártállam szimbólumává lett. Ma, amikor a magyar társadalom legjobb erői 33 év után újra nekifeszülnek a jogállamiság és a demokrácia megteremtésének, különös jelentőséget nyernek a politikai jelképek és sorsuk. A letűnő pártállamiság szimbóluma, hogy számtalan közintézmény, gazdasági és kulturális, egészségügyi és közigazgatási, oktatási és egyéb épület homlokzatát díszíti az ötágú vörös csillag, közöttük az Országház kupoláját is. Ahogy annak idején ezek a sztálini mintájú 1949-es alkotmány és a benne leírt népköztársasági címer életbelépését követően nyilvános jogi szabályozás nélkül kerültek fel a helyükre, akként ma hasonló módon indul meg a leszerelésükre irányuló mozgalom - mint a János-hegyi kilátó, vagy a Magyar Televízió épülete esetében. A jogállamiság megteremtése, az MSZMP és az állam szétválasztása, a társadalom emancipálása azonban nem történhet csupán a jelképek szintjén - még a jelképeket sem elegendő pusztán egy jelképes aktus keretében eltávolítani. Ha 1949-ben születhetett belügyminiszteri rendelet, mely szankcióval fenyegetve rendelte el a Kossuth-címer levételét vagy letakarását mindenhonnan, még a gépkocsik rendszámtáblájáról is, ha 1981-ben akadt jogszabály, melynek alapán büntetni lehetett a legális szolidaritás jelvényének viselését, akkor most éppen az elmúlt negyven év gyakorlata miatt kell - nehogy a jövőben újra előfordulhasson - jogszabályban is rögzíteni, hogy a pártjelvények használata csak a pártépületeken megengedett. (Természetesen nincs helyük az ország címerében sem, de ez már - remélhetőleg - szinte befejezett ténynek tekinthető.) (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 16:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|