|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Ma temetik Kádár Jánost
|
1989. julius 14. péntek - Péntek reggel már 7 óra előtt megnyitották az MSZMP KB Székházának kapuját, hogy a részvétlátogatók leróhassák kegyeletüket Kádár János ravatalánál. Az MSZMP egykori vezetőjének csütörtök délutántól felravatalozott koporsója előtt eddig is több tizezren vettek búcsut mély főhajtással. Elmúlt éjjel fél egy, amikor alábbhagyott a kegyeletadók áradata: idősek és fiatalok jöttek el, hogy elhelyezzék virágaikat az elhunyt politikus emlékének adózva. A Kossuth Lajos tér és a Széchenyi rakpart közötti utvonalon reggel hat órától ismét sokan várakoztak, hogy személyesen vegyenek bucsut az MSZMP nyugalmazott elnökétől, az Elnöki Tanács tagjától, országgyűlési képviselőtől. A látogatókat 13 óráig fogadják a székház aulájában felravatalozott koporsónál. Ekkor kezdődik a rövidre szabott protokolláris megemlékezés. Negyed kettőre várják az özvegyet, a család tagjait, majd Grósz Károly, a párt főtitkára vesz végső búcsut egykori munkatársai nevében Kádár Jánostól. Elhozzák koszoruikat az állami és társadalmi szervezetek vezetői, valamint a külföldi delegációk, s várhatóan 16 órakor indul el a agyászmenet a Kerepesi temető felé a Szent István körút, Lenin körút, Rákóczi út, Mező Imre út vonalán. A televizió 13.10 órától egyenes adásban számol be Kádár János búcsuztatásáról és temetéséről.(MTI)
1989. július 14., péntek 07:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|