|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Memorandum Mr. George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke részére (1. rész) (OS)
|
1989. július 11., kedd - Mélyen Tisztelt Elnök Úr A legnagyobb magyar ellenzéki szervezet, a Magyar Demokrata Fórum tisztelettel és szeretettel köszönti Önt Budapesten. Ön egy olyan ország földjére lépett, amelynek társadalma negyven év monolitikus rendszere után alapvető változást kíván. Demokráciát, szuverenitást, prosperitást a diktatúra, a függés és a hanyatlás helyébe. A magyar nép teljes szabadságot igényel magának saját kormányzati formája megválasztásában és nemzeti érdekei érvényesítésében. Több mint ezeréves államisága legjobb hagyományait, a korszerű demokráciák tapasztalatait és a nemzetközi kapcsolatok egyetemes elveit figyelembe véve kívánja országa sorsát itt, Európa közepén irányítani. A Magyar Demokrata Fórum 1987 szeptemberében a magyar független csoportok között elsőként szerveződött meg azért, hogy nyilvánosan a társadalom elé álljon e célok szolgálatára. A sok nehézség, hivatalos megszorítás és manipuláció ellenére, amellyel különösen kezdetben, de még a legutóbbi időben is szembe kellett néznie, az MDF mára nemzeti méretű, az egész országban jelen lévő mozgalommá vált. Politikai pártként, önállóan vagy más ellenzéki szervezetekkel együttműködve, a mai átmeneti helyzetben is azon tevékenykedik, hogy Magyarország az önkényuralmi rendszerből ismét teljes értékű demokráciává váljék, és hogy e folyamat visszafordíthatatlan legyen. Szellemi erőként egy, erkölcsi értékeiben elbizonytalanított, önbizalmát veszített nemzet egyéneit és közösségeit kívánja hozzásegíteni azonosságuk újramegtalálásához. Szervezetünk ezt a munkát egy elszegényedett, negyven év tapasztalataitól megfélemlített társadalom közegében végzi. Olyan helyzetben, amelyben képtelen ellentét feszül az egyik oldalon szándékai és törekvései, a másikon lehetőségei és eszközei között. Elnök Úr Az Ön látogatása erkölcsi és politikai támasz mindazoknak, akik a plurális demokrácia, az emberi szabadságjogok és a nemzetiségi, faji, vallási diszkriminációmentesség hívei hazánkban és e térségben. Az Egyesült Államok kivételes nemzetközi súlyával, tekintélyével és eszközeivel pozitivan járulhat hozzá a közép- és kelet-európai társadalmak által kívánt gyors, radikális és erőszakmentes demokratikus átalakuláshoz, amely európai, sőt világméretekben is stabilizáló, biztonságerősítő lehet. Bízunk benne, hogy az amerikai nagyvonalú gazdasági segítség a szabad választásokon megalapozandó magyar politikai demokrácia fejlődéséhez fog hozzájárulni és annak jelent garanciát hazánkban. (folyt. köv.)
1989. július 11., kedd 20:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|