|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Bush, szocialista országok - Scinteia
|
Bukarest, 1989. július 11. kedd. (MTI) - A ,,szocialista fejlődés,, eredményeivel, a szocializmusban elnyert ,,igazi,, szabadsággal helyezi szembe a Bush amerikai elnök által Lengyelországnak és Magyarországnak javasolt demokratikus ,,modellt,, a Scinteia, az RKP KP hivatalos lapja keddi számában, lényegében megismételve az egy nappal korábban a Romania Libera című lapban kifejtett román álláspontot.
Ezúttal Bush elnöknek a kelet-európai látogatásával kapcsolatos nyilatkozatait elemezve jut a Scinteia arra a következtetésre, hogy Washington a ,,megkülönböztetés stratégiájának,, szellemében, ,,támogatást,, és ,,bátorítást,, igérve le akar téríteni egyes országokat a szocialista fejlődés útjáról. A nyugati körök - a román lap gondolatmenete értelmében - be akarják illeszteni e kelet-európai országok gazdaságát a tőkés gazdaságba, és ,,diverzionista célból,, arra törekszenek, hogy ,,a magánszektor vezető tényezőit,, bevonják a szocialista országokban tervezett átalakulások támogatásába. A szocialista országoknak mintaként kínált ,,tőkés,, demokrácia a jelzőkkel egyébként sem fukarkodó Scinteia felfogásában az ,,elnyomás,,, az ,,egyenlőtlenség,,, és az ,,igazságtalanság,, modellje. Ez a fajta demokrácia e szerint a fasiszta, emberellenes irányzatokat, szélsőséges erők és áramlatok megjelenését ösztönzi, abban a demokráciában a hatalom a kivételezett rétegek kezében van. A Scinteia úgy látja, hogy a ,,tőkés társadalomhoz való visszatérés alternatíváját,, a szocialista építés iránt ,,elkötelezett népek,, visszautasítják. +++
1989. július 11., kedd 14:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|