|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Október Párt levele George Bush amerikai elnökhöz (OS)
|
1989. július 11., kedd - Tisztelt Elnök Úr A Magyar Október Párt szeretettel üdvözli magyarországi látogatása alkalmából. Megköszönjük Önnek hazánk társadalmi viszonyainak demokratikus átalakítása érdekében kifejtett eddigi eredményes fáradozásait, és bizonyosak vagyunk benne, hogy lépéseit a jövőben is a magyar nép igazi érdekei fogják vezérelni. Pártunk - nevéhez híven - az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszményeit kívánja békés úton megvalósítani. Örömmel vettük tudomásul, hogy pártunk képviselő testületének egyik tagját Elnök Úr meghívta személyes találkozásra, és közöljük, hogy magyarországi útja alkalmából megválasztottuk Önt pártunk tiszteletbeli tagjának. Biztatást jelentene számunkra, ha Elnök Úr nem utasítaná el ezt a szívből jövő határozatunkat. Budapest, 1989. július 11. Magyar Október Párt képviselő testülete (OS)
1989. július 11., kedd 16:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|