|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Bush Varsóban - beszédek (5.rész)
|
Az amerikai elnök beszédét megelőzően Wojciech Jaruzelski intézett üdvözlő szavakat vendégéhez. Emlékeztette arra, hogy Lengyelország és az Egyesült Államok két külön szövetségi rendszerhez tartozik, de - tette hozzá - Lengyelország e szövetségesi szembenállást nem tartja végleges állapotnak, hiszen - hangsúlyozta - a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi ülésén is megerősítést nyert a javaslat a két katonai tömb egyidejű feloszlatására, aminek logikus következménye lenne valamennyi külföldön állomásozó katonai egység kivonása. Jaruzelski ezzel a kijelentéssel egyértelműen visszautasította azt a javaslatot, hogy a kölcsönös haderőcsökkentéstől függetlenül először Lengyelországból vonják vissza az összes ott állomásozó szovjet csapatot. Az erre vonatkozó indítványt maga az amerikai elnök tette a lengyel sajtónak még lengyelországi utazása előtt adott interjújában. Bush elképzelését a szovjet sajtó is bírálta és határozottan visszautasította. Jaruzelski ezután megerősítette, hogy országa töretlenül tovább kíván haladni a gazdasági és politikai reformok útján, folytatni kívánja a társadalmi és politikai élet demokratizációját. A reformok egyetlen kritériuma az lesz - hangsúlyozta -, hogy azok mennyire esnek egybe a lengyel társadalom tényleges törekvéseivel, mennyire javítják a lengyelek életkörülményeit, hogyan erősítik az állampolgári jogokat, az ország stabilitását, biztonságát és nemzetközi pozícióit. Mindazt, ami Lengyelországban történik, Jaruzelski hatalmas történelmi kísérletnek nevezte. Úgy vélekedett, hogy Lengyelország stabilitása és biztonsága szorosan összefügg az európai stabilitással és biztonsággal, lényeges eleme a kelet-nyugati kapcsolatoknak. - Ami jó Lengyelországnak, az jó az európai és világbékének is - mondotta. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy bár az ország előtt álló problémákat jórészt maguknak a lengyeleknek kell megoldaniuk, Lengyelország mégsincs egyedül, számíthat az Egyesült Államok együttműködésére is. (folyt.)
1989. július 10., hétfő 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|