|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ gazdasági programjáról
|
München, 1989. július 2. (SZER, Világhíradó) - Kemény István párizsi eszmefuttatásában a hazai szabaddemokraták gazdasági programját veszi vizsgálat alá: A június közepén közzétett Rendszerváltás című kis könyv gazdasági része rövid diagnózissal kezdődik. Megállapítja, hogy a termelőeszközök állami tulajdonán alapuló gazdaságot szükségszerűen általános pazarlás jellemzi, és ez a pazarlás nemcsak a gazdaságot teszi tönkre, hanem az oktatást, az egészségügyet és a népjóléti intézményeket is. Az eddigi reformkísérletek azon buktak el, hogy az állami vagy a közösségi tulajdon alapján kerestek gyógyszert a bajra. A kudarcok meghozták azt a felismerést, hogy át kell térni a piacgazdaságra, de nem hozták meg azt a másik felismerést, hogy piacgazdaság csak magántulajdonon alapulhat. Idézem az SZDSZ gazdasági programjának legfontosabb mondatait: "A nyugati piacgazdaságok kivétel nélkül mind a magántulajdon intézményén nyugszanak". "A modern piacgazdaságokban az állam jelentős szerepet vállal, számottevő tulajdonos lehet; nagy súlya van a nyudíjpénztáraknak, betegsegélyzőknek, a nem profit vállalkozásoknak és a szövetkezeteknek is, a gazdaság motorja mégis a magántőke, az a tulajdonos, aki a legnagyobb eréllyel képviseli a vagyon racionális hasznosításának szempontjait, aki a legkevésbé érdekelt abban, hogy tőkéjét gazdaságtalan vállalkozásokban pihentesse, aki a legelszántabban keresi a jövedelmező befektetés helyét, és ezáltal jövedelmező, takarékos gazdálkodásra kényszeríti a tőke üzemeltetőit, még a monopóliumokat is". (folyt.)
1989. július 2., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|