|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Varsói Szerződés-beli ellentétek - 1. folyt.
|
Mintha a csehek koncentrált akciót hajtottak volna végre Magyarország ellen, ugyanis ugyanazon a napon a románok azt vetették a bukaresti magyar nagykövet szemére, hogy antiszocialista tüntetés zajlott le Budapesten - és ez még nem minden. Ceausescu román diktátor a szocializmus és a kommunizmus ellen irányuló antiromán, sőt fasiszta tüntetésről beszélt Nagy Imre temetésével kapcsolatban. A kínai események után egyszerre és nyíltan foglalt állást a prágai és a bukaresti rezsim. Ez az eretnek Gorbacsovval szembeni pozíciót jelent, akit olyan szívesen fogadtak az eddigi ideológiai ellenség országában, a Német Szövetségi Köztársaságban. A párbeszéd helyett megmerevednek a frontok. Ebben Moszkva is bűnös. A Brezsnyev-doktrínát ugyan elvetette a Kreml, és maga Gorbacsov is tagadja ennek létét. A testvérállamokban hatalmon lévő rezssimeket azonban még évekkel ezelőtt Moszkva iktatta be, és azóta is gyámsága alatt tartotta ezeket. És most saját felelősséget akar adni ezeknek a rezsimeknek, holott sohasem tanulták, hogyan kell ezzel bánni, és ez nehezükre is esik. Következésképpen ragaszkodnak azokhoz a régi dogmákhoz és módszerekhez, melyekkel idáig legitimitálták uralmukat. Ráadásul Prága és Bukarest még nem áll a lakosság kényszerítő nyomása alatt. A csehek és szlovákok - néhágy kivételtől eltekintve - a belső emigráció és mély reményvesztettség útját választották. A rabszolgasorba taszított és kiéheztetett románokhoz hasonlóan ők is Gorbacsovtól várják a megváltást. És valóban, ennek lehetősége a szovjet pártfőtitkár kezében nyugszik. Csupán azon gondolatok mellett kellene hitvallást tennie, melyeket már nyilvánosságra hoztak a Szovjetunióban. (folyt.)
1989. június 21., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|