|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
A román jegyzékről
|
München, 1989. június 18. (SZER,Világhíradó) - Kasza László kommentárja: - Ma még nincs hivatalos álláspont. Kérem, érdeklődjön holnap a délelőtt folyamán - kaptam a választ ma délután a Külügyminisztérium ügyeletén arra a kérdésre, hogyan reagál a magyar diplomácia az elmúlt évtízedek ma nyilvánosságra került legélesebb román támadására. A válaszra tehát várni kell ugyan, de a durva provokációnak tekinthető román jegyzék tartalmáról már most is részletes értesülések állnak rendelkezésünkre. Ezek szerint tegnap délután a bukaresti Külügyminisztériumba kérették Szűcs Pált, Magyarország romániai nagykövetét. Jegyzéket adtak át neki, amelyben - így a szavakban hozzáfűzött kommentár - Bukarest tiltakozik július 16-iki románellenes budapesti megnyilvánulások miatt. A román hírügynökség részleteket idéző jelentéséből kiderül, hogy a romániai rendszer, amelyet 40 éven át testvérinek kellett nevezni nálunk, minden eddiginél élesebb kirohanást intézett Magyarország ellen. Ízelitő: antiszocialista, Romániával szemben ellenséges, nacionálsoviniszta, revizionista jelszavak és beszédek jegyében folyt június 16-ikén Nagy Imre és társai temetése. Ezek a bukaresti jegyzék szerint elsősorban ugyan Romániát veszélyeztették, de fenyegetőek az MSZMP, a magyar kommunisták, sőt az egész kommunista mozgalom és a Varsói Szerződés számára is. A Ceausescu-rendszert különösen elszomorítja, hogy a magyar reakció körei deklasszált elemek, külföldiek és Romániából Magyarországra menekült fasiszták szabadon tüntethettek Románia ellen. A jelzők után - amelyek azonosak a Kádár-rendszer 1956-ot követő szóhasználatával - nem meglepő a román hírügynökség közleménye, amely szerint a bukaresti kormányt - úgymond - kényszerítette a jegyzék megfogalmazására azon levelek, táviratok, telefonhívások áradata, amellyel román és magyar etnikumú állampolgárok szinte elöntötték a román rádió, tv és napilapok szerkesztőségeit. (folyt.)
1989. június 18., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|