|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kémek az NSZK-ban
|
Köln, 1989. június 17. (Deutschlandfunk, Könyvszemle) - A németországi Szövetségi Köztársaság két szemben álló tábor közé ékelődve a keleti titkosszolgálatok egyik legfontosabb céltáblája. Nem véletlenül. A nyugatnémetek ugyanis jelentős szerepet játszanak a NATO-ban, valamint az Európai Közösségben. Gazdaságuknak teljesítményekre képes, a tudományok és a kutatás területén a világ élvonalában járnak. Működési terület a Szövetségi Köztársaság. Kémkedés, szabotázs - ezzel a címmel jelent meg Friedrich-Wilhelm Slohmann könyve, melyben e téma jeles szakértője, a keleti titkosszolgálatok nyugatnémet területen folytatott kémtevékenységét vizsgálja. E nem mindennapi munkát Szabó Tamás mutatja be kedves hallgatóinknak. Friedrich-Wilhelm Slohmann idézi könyvében a szövetségi alkotmánybíróság definícióját, mely világosan megofgalmazza: a kommunista titkosszolgálatok arra törekednek, hogy egy másik állam ügyeit kifürkésszék és ily módon kapjanak átfogó képet az ország katonai, politikai, gazdasági, szellemi és morális erejéről. Ezt a megállapodást kiegészíti Slohmann azzal, hogy a kommunista világgal a kémkedés alatt nem csak az információk beszerzését értik, hanem egyúttal olyan politikai eszköznek tekintik, melyet a keleti vezetők a nyugati demokráciák elleni harcban vetnek be. Friedrich-Wilhelm Strohmann könyvének központi megállapítása, hogy a németországi szövetségi köztársaság megalaítása óta a keleti titkosszolgálatok egyik legfontosabb vadászterületének számít. Az enyhülés, a szembenálló tömbök egymáshoz való közeledése sem változtat ezen a tényen, mi több, a Varsói Szerződés tagállamai még fokozzák is kémtevékenységüket. Strohmann hatalmas mennyiségű forrásmunka, valamint számtalan könyv és folyóiratcikk alapján írta meg e munkát. A 443 konkrét eset bemutatása nem csak érdekes olvasmánnyá teszi a könyvet, hanem forrásjelleget is biztosít neki. (folyt.)
1989. június 17., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|