|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Történelemtanárok Egyletének állásfoglalása
"A Történelemtanárok Egylete
sajnálattal értesült arról, hogy Glatz Ferenc művelődési miniszter
megfelelő előkészítés, s az érintettek bevonása nélkül döntött a
szóbeli érettségi tételek összellításának új rendjéről."
SZER, Magyar híradó:
Grósz Károly esete
"Tegnap Leninvárosban az MDF által szervezett tüntetésen a
résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy az MSZMP képviseletében Grósz
Károly is szerepeljen a leninvárosi televízió által szervezett
stúdióvitán. A tv-műsor a térség gazdasági helyzetét tárgyalta
volna.
Az MTI jelentése szerint Grósz Károly érkezését körülbelül 200
tüntető megvárta, s mikor megjött lökdösték, körbefogták, köpködték
- sőt állítólag meg is ütötték. Többen dühösen kiabáltak: - Elegünk
volt mindazokból, akik tönkretették országunkat
A stúdióvita elmaradt, s a városi televízióban közölték, hogy az
MSZMP feljelenti a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetét a
Legfőbb Ügyészségen, de a Leninvárosi Rendőrfőkapitányságon is.
"
|
|
|
|
|
|
|
A MSZDP Megújulás platformjának állásfoglalása (OS)
|
1989. június 5., hétfő - A Magyar Szociáldemokrata Párt március elsején alakult, Megújulás elnevezésű platformjába tömörült szociáldemokraták egyöntetűen támogatják a párt egri, miskolci, szombathelyi, törökszentmiklósi, kazincbarcikai, szegedi és más vidéki szervezeteinek kezdeményezését, hogy még júniusban országos pártgyűlést rendezzenek. A platform tagjai síkraszállnak a parlamenti és a pártdemokrácia maradéktalan megvalósításáért. Ezeket eszköznek tartják, amelyek segítségével - minden népréteg szociális biztonságának szem előtt tartásával - véghezvihető a kül- és belgazdaság szerkezetének és kulturális intézmények működésének, a mindennapi élet kereteinek gyökeres megújítása, europalizálása. A Megújulás platform javasolja a vidéki és fővárosi alapszervezeteknek, hogy - a választási előkészületekre szánt idő rövidsége miatt - folyamatosan és rendszeresen tanácskozzanak a pártprogram elemeiről. A szociáldemokrata pártok gyakorlatának is megfelelően az alapszervezetek önállóan rendezzenek széles körű vitákat a községpolitikai és egyéb rétegeket érintő, sőt országos kérdésekről. A demokratikusan választott vezetőségek összegezzék az elhangzott véleményeket, javaslatokat. A platform javasolja, hogy különösen a liberális piacgazdaság, a tulajdonreform, a lakás- és szociálpolitika, valamint a mezőgazdaság megújhodásának feltételeiről folytassanak, az alapokat is újragondoló tanácskozásokat. A Megújulás platformhoz egyének és szervezetek is csatlakozhatnak, amennyiben nem nosztalgikus, hanem modern, pragmatikus pártban akarnak politizálni: azaz konstruktív ellenzékként politikai nyomást gyakorolni a kormányra, a hatalomra a gazdasági és kulturális válság terheit viselők érdekének védelmében. A platformba tömörült szociáldemokrata párttagok kérik tagtársaikat, hogy ragaszkodjanak a párton belüli frakció-, platform- és vitaszabadsághoz. Tanúsítsanak - elvi álláspontjuk szilárd fenntartása mellett - nagyfokú türelmet más vélemények iránt. Csak ez lehet garancia arra, hogy a szociáldemokrata párt mihamarább demokratákat tudjon nevelni az alakuló magyar demokráciához. A Megújulás platform az eddigi vitáin kialakított - egyebek mellett cselekvési, gazdasági, mezőgazdasági, egészségügyi stb. - programtervezeteket, valamint helyzetelemzéseket vitaanyagként közrebocsátja. (Igényelhetők az 1445 Budapest, Pf. 321. címen.) (OS)
1989. június 5., hétfő 17:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|